Botka László 17 éve vezeti Szegedet. Sokan tamáskodnak, vajon le lehet-e egyáltalán váltani a jelenlegi polgármestert. Mi Botka László titka? – kérdezte a műsorvezető.

Még Kuvaitból is érkezett migráns a határra
A határzár is működött.
Botka László 17 éve vezeti Szegedet. Sokan tamáskodnak, vajon le lehet-e egyáltalán váltani a jelenlegi polgármestert. Mi Botka László titka? – kérdezte a műsorvezető.
Válaszában a párt szegedi szóvivője kifejtette, hogy a 2002-es választások után, a vereségből elég nehezen talált magára a jobboldal.
„Mára én úgy gondolom, hogy túlvagyunk ezen a mélyponton. Ezt egyrészt bizonyítja a szervezeten belül, a támogatók körében végbement változás. Új elnökséggel veszük részt ebben a harcban. A választóink is ezt díjazták a mostani, 2019-es EP-választáson”.
Friss fejlemény Szegeden, hogy immáron egy szocialista kihívója is akadt Botkának. Összesen kilencen mérettetik meg magukat a város első emberének tisztségéért október 13-án. A felvetésre reagálva a kormánypárt helyi szervezetének alelnöke aláhúzta.
„Ha többen akarják megmérettetni magukat, az én olvasatomban azt jelenti, hogy Szeged egy igazán jól fejleszthető város. Tehát látnak benne potenciált. Ez az egyik. A másik azt mutatja, hogy a mostani polgármestert támogatók – most egyébként már ellenfélként indulnak –, kihátrálnak mögüle. Az előbb említett Lauer István is az egyik legnagyobb bizalmasa volt”
– jelezte Tápai Péter, aki hozzátette: a szegedi városházát eluraló elképesztő arrogancia volt az egyenes következménye annak, hogy Botka ellen a saját bizalmasa is jelöltként indul a választáson. Az ideális Szeged képe csalóka, akár egy kívülről szépnek tűnő gyümölcs, amelyről sokszor bebizonyosodik, hogy ehetetlen, vagy netán még romlott is, húzta alá a szóvivő.
„Nem Botka László miatt élhető és szép a város, hanem annak ellenére”
– szögezte le a fideszes politikus, majd hozzáfűzte, hogy Szeged arculatát, a fejlesztések irányvonalát 2002 előtt éppen az akkor irányító jobboldali városvezetés tette le. A politikus szerint a jelenlegi polgármester pusztán a látványberuházásoknak szenteli a kommunikációját, a város ipara, az új munkahelyek teremtése emiatt elmarad, s ez hosszú távon fogja megbosszulni magát, amikorra a fenntarthatóság forog majd kockán.
„Botka László, ez az ember évek óta abban tetszeleg, hogy ő a szegények segítője. Ezeket az embereket elzárja, tulajdonképpen ellenük dolgozik. Elzárja őket a lehetséges jó fizetéstől a jobb életszínvonaltól, amit egyébként egy beruházás kapcsán tud biztosítani egy cég”
– mondta Tápai Péter, aki úgy vélte: az embereknek nem segélyt kell adni, hanem lehetőséget, amiből élvezni tudják a látványberuházások eredményeit is.
a teljes beszélgetés IDE KATTINTVA tekinthető meg.
A határzár is működött.
Ma már nem valószínű csapadék.
Tavaly hét játszóeszköz esetében szabtak ki bírságot.
Lesznek olyan diákok, akiknek a mai nappal lezárul az írásbeli érettségik sora.
Repülni félt, lopni nem – ő volt a 20. század leghírhedtebb magyar tolvaja
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Mi történt? Másik nővel kapták lencsevégre Ördög Nóra férjét
Megfagyott a levegő Brüsszelben: Orbán Viktor egy mondattal helyretette Ursula von der Leyent és Manfred Webert (VIDEÓ)
Ezt az egy hozzávalót cseréld le a krumplisalátában, jobb lesz mint valaha
Gyurcsány Ferenc lesz a Napi aktuális extra vendége + videó
Ezek voltak Gyurcsány Ferenc legmegdöbbentőbb videói
A Manchester United vezetőedzője elképesztően nyilatkozott saját csapatáról
Magyar Péter már a földön feküdt, amikor még egyet rúgtak bele a sajátjai
„Remény és kezdet” – magyar püspök is reagált az új pápa hírére
Sima lett a vége: angol házi döntőt rendeznek az Európa-ligában
Meglepő támogató lépett föl a Fidesz-kormány mögött
A határzár is működött.
Ma már nem valószínű csapadék.
Tavaly hét játszóeszköz esetében szabtak ki bírságot.
Lesznek olyan diákok, akiknek a mai nappal lezárul az írásbeli érettségik sora.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.