Mi vár a magát humanistának valló, de valójában önfelszámoló társadalmakra? Mennyiben tükrözi a demográfiai helyzet egy adott civilizáció életerejét, élni akarását? – ezekre a kérdésekre kereste a választ Földi-Kovács Andrea.
A demográfiai krízissel kapcsolatban Frank Füredi szociológus, a Canterbury kenti egyetem szociológia professzora a következőket mondta:
„A demográfia az egy ilyen technikai szó, de igazából azt jelenti, hogy mi lesz a jövőnk, mi fog történni a társadalomban. Hiszünk-e magunkban, a kultúrában, az országunkban és a családunkban? Ha az emberek úgy látják, hogy a jövőben nem lehet hinni, az élet nehezebb lesz, mint most, akkor sokszor előfordul, hogy azt gondolják, nem is érdemes új gyereket hozni a világra. Ez néha megtörténik és elég tragikus helyzetekbe szokott torkollni.
Az az érdekes dolog, hogy az emberek általában annyira optimisták, hogy még a legrosszabb helyzetben is azt mondják, a helyzet most nagyon rossz, de azért fontos, hogy gyereket hozzunk a világra, ha nem csináljuk akkor nem lesz jövő. Ezért van az, hogy emberek gyereket szültek a koncentrációs táborokban, a háború alatt, amikor alig volt étel. Embereknek nagyon rossz volt a helyzete, de ennek ellenére az emberek azt mondták, fontos, hogy jöjjenek a gyerekek és legyen egy új világ, amiket Ők fognak előrehozni.”
Most demográfiai krízis érinti Európát, elöregedő társadalmak jellemzik, főleg a fejlett civilizált társadalmakat. A logikus válasz egy ilyen kihívásra – mondjuk a populáció részéről – az lenne, hogy tudatos gyermekvállalással ad választ, mégis most indulnak Skandináviában, Németországban, Angliában tudatos gyermektelenségi mozgalmak. Ez az individualizmus kiteljesedése, az önmegvalósítás egy formája, vagy valami egészen másról van szó? – tette fel a kérdést a műsorvezető.
„Az individualizmus az egyik része, de a másik része, hogy emberek nem hisznek a jövőben. A harmadik az, hogy van egy bizonyos emberutálat, pláne a zöld mozgalomban, akik azt mondják, hogy az emberek rosszul viselkedtek és ökológiai problémákat csináltak.
Az szerintem a legfontosabb, hogy van egy bizonyos önszerelem, nárcisztizmus, mikor az emberek azt mondják, hogy én nem akarok öreg ember lenni, 30 éves vagyok, de azért még fiatalnak érzem magamat. Ha jön egy gyerek, akkor már nem leszek fiatal férfi. Sokszor előfordul, hogy a nyugat-európai emberek azt mondják, nekem nagyon nagy költség nekem egy gyerek. Ez a nárcisztizmus nagyon erős és a kultúrán lehet látni, hogy minden szempontból megerősíti ezeket a kifogásokat.” – felet a kérdésre Frank Füredi.
A Tercben arról is szó volt, hogy a 23 éves Millie Fontana leszbikus pár gyermekeként nőtt fel, de nem engedné, hogy ezt mások is átéljék. A különböző – médiában felülreprezentált – LMBTQ-s szervezetek tagjai előszeretettel hangoztatják azt, hogy a gyermekek fejlődésére nincs káros hatással, ha nem a hagyományos családmodellben nevelkednek fel.
Számtalan cikket olvashatunk arról, hogy az azonos nemű párok gyermekei kiemelkedően teljesítenek az iskolákban, az ügy mellett kiállók gyakran idézik azokat a tanulmányokat publikációkat, amelyek állítják, hogy az ilyen szülők többet foglalkoznak a gyerekekkel, akikkel mélyebb a kapcsolatuk. Jóllehet a valóság távol áll ettől az idilltől, és nincs tudományos konszenzus arról, hogy jó e a kicsiknek, ha homoszexuális párok nevelik fel őket, az örökbefogadás témaköre pedig nagyonis összetett, kevesebbet hallunk a fenti állításokat cáfoló kutatásokról.
Ezek a jelentések ugyanis politikailag nem korrektek, és szerzőiket azonnal megtámadja az LMBT-lobbi, sokszor tudományos karriereknek vetve véget ezzel. Millie Fontana úgy gondolja, senki nem akar arról az oldalról hallani, ami nem a boldog gyerekek világa. A témáról Földi-Kovács Andrea beszélgetett Schittl Eszterrel, a CitizenGo programfelelősével és Szilvay Gergellyel, a Mandiner főmunkatársával.
Teljes adás ITT tekinthető meg.
