Terrorizmusról szóló nemzetközi konferenciát rendeznek novemberben

A Külgazdasági és Külügyminisztérium törvényjavaslatát 128 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és egy tartózkodással fogadta el az Országgyűlés.

Forrás: MTI2019. 10. 21. 20:20
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Terrorizmushoz vezető radikalizáció: Regionális politikai válaszok és kockázatcsökkentés címmel rendez nemzetközi konferenciát a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) novemberben, az erről szóló törvényjavaslatot hétfőn 128 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és egy tartózkodással fogadta el az Országgyűlés.

A KKM és az ENSZ Terrorizmus-ellenes Hivatala (UNOCT) közös szervezésében, a Belügyminisztérium támogatásával tartanak november 7-8-án Budapesten regionális terrorizmus-ellenes konferenciát.

A rendezvény az António Guterres ENSZ-főtitkár által 2018. június 28-án bejelentett, kétévenként New Yorkban megrendezett „magas szintű terrorizmus-ellenes hét” 2020 júniusában tartandó második rendezvényét előkészítő konferenciasorozat egyik eseménye lesz.

A meghívottak között van csaknem 130 szakértő, az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja, illetve az Európai Gazdasági Térség országainak képviselői, továbbá olyan jelentős nemzetközi szervezetek képviselői, mint az ENSZ, az EU, az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol), az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és a NATO.

A rendezvényen három ülésszakot tartanak, ezek mindegyike kiemelten érinti a magyar külpolitika szempontjából prioritást élvező Nyugat-Balkánt, ahonnan szintén több fontos szervezet meghívást kapott a konferenciára.

Az első ülésszak a terrorista narratívák megelőzését szolgáló stratégiák kérdésével, a második a külföldi terrorista harcosok hazatérésével kapcsolatos biztonsági kockázatokkal, a harmadik pedig a fiatalok bevonásával foglalkozik a terrorizmushoz vezető erőszakos szélsőségek elleni fellépésbe.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.