Nagy változások jönnek a KRESZ-ben
Rövidesen új szabályok lépnek életbe.
Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom újbudai képviselője szerint Gyurcsány ügyvédjének megbízatásai ellen csak szavakban tiltakoztak a baloldali pártok. Czeglédy Csaba, egy másik DK-s kerületben, Erzsébetvárosban is felbukkant. Niedermüller Péter a járvány és veszélyhelyzet idején 29 millió forintos szerződést kötött az elítélt ügyvéddel.
A térség országgyűlési képviselője szerint a Gyurcsány-párt ezekkel az ügyvédi szerződésekkel akarja támogatni Czeglédyt.
Gyurcsány Ferenc parancsba adta, hogy még a baloldali képviselőjelöltekkel szemben is olyan elvárásokat támasszanak, hogy Czeglédy Csaba indulhasson az előválasztáson
– jelentette ki a Fidesz országgyűlési képviselője. Budai Gyula rámutatott: ez a Czeglédy-klauzula. A kormánypárti politikus szerint
a baloldal mindent megtett, hogy a Czeglédy Csaba ellen indult büntetőeljárást megakadályozzák. Emlékeztetett: Czeglédyt Gyurcsányék 2019-ben felrakták a DK európai parlamenti listájára, így mentelmi joga miatt megszüntették az ellene folyó büntetőeljárást.
Czeglédy ellen először 2001-ben emelt vádat az ügyészség adócsalás, magánokirat-hamisítás és számviteli fegyelem megsértésének vétségével, amiért másodfokon 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélték. Ennek ellenére Gyurcsány Ferenc már hivatalosan is bejelentette, hogy Czeglédyt indítja Vas megye 1-es körzetében az ellenzéki előválasztáson.
Rövidesen új szabályok lépnek életbe.
Nem azért, amit a baloldali politikus állít.
Döntött a minisztérium.
Papp Dániel emlékeztetett: sokszor hívják az ellenzéki politikusokat, ám ők nem akarnak a közmédiában szerepelni.
Gyurcsányné azzal dicsekszik, hogy a magyar emberek ellen dolgozik
Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek
31 ezerről leárazva 900 forintra: őrült akció miatt rohamozták meg a vásárlók a Lidl-t
Nógrádi György figyelmeztetése a háborús pszichózis kapcsán + videó
Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!
Vezércikk – Kesereg a nyugati sajtó és a hazai ellenzék, amiért Magyarországnak megéri Kínával barátkoznia + videó
Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről
720 millió forintért bárki találkozhat Mike Tysonnal
Klopp vallomása az utolsó idényéről: Bánom, hogy…
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből
Így búcsúzott Budapesttől Hszi Csin-ping kínai elnök + fotók
Rövidesen új szabályok lépnek életbe.
Nem azért, amit a baloldali politikus állít.
Döntött a minisztérium.
Papp Dániel emlékeztetett: sokszor hívják az ellenzéki politikusokat, ám ők nem akarnak a közmédiában szerepelni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.