Újabb botrány Göd momentumos polgármestere körül

A polgármester tétovázása miatt nem kezdődhet meg Gödön a nyugati bekötőút építése.

2020. 06. 01. 16:12
null
Mást mondott a momentumos polgármester a Momentum és a DK ugyanazon beszélgetésről készített hangfelvételén Forrás: Facebook
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A polgármester tétovázása miatt nem kezdődhet meg Gödön a nyugati bekötőút építése, amelyre a város már 140 millió forintos kormányzati támogatást kapott – állítja a momentumos polgármester kormánypárti ellenzéke. Szerintük Balogh Csaba annak ellenére sem kívánja elindítani a munkálatokat, hogy a Pest Megyei Önkormányzat kész további 39 millió forinttal kiegészíteni ezt a keretet. Göd képviselő-testületének Fidesz-frakciója ezért nyílt levélben tiltakozik a polgármester viselkedése ellen, amellyel kárt okoz a településnek, a városnak ugyanis szüksége van erre a bekötőútra.

Íme a gödi Fidesz Facebook-oldalán közzétette nyílt levél.

„Tisztelt Polgármester Úr!

Meglepetéssel vettük tudomásul, hogy Ön, a képviselő-testület tagjainak megküldött levelében nem támogatja annak a megállapodásnak a hatályba lépését, amelyet személyesen Ön kötött meg a Pest Megyei Önkormányzat elnökével. Ezt úgy értelmezzük, hogy Ön visszalépett attól a megállapodástól, amelyre városunk már korábban elnyerte a szükséges támogatást.

Mint ismert, Göd város önkormányzata 140 millió forintot kapott kormányzati forrásokból az iparterülethez vezető, 048/6 hrsz.-ú nyugati bekötőút megépítésére, az újabb tervezett megállapodás értelmében pedig a Pest Megyei Önkormányzat további 39 millió forintos kiegészítő támogatást biztosítana a pluszköltségekre.

Meggyőződésünk, hogy városunknak is érdeke ennek az útnak a megépítése. Az Ön tétovázása mögött csak a halogatási szándékot látjuk, amivel hátráltatni szeretné ennek az építkezésnek a megkezdését, ráadásul ezáltal közvetett módon jelentős kárt okoz városunknak.

Városunk helyzetéért felelősséget érző képviselőkként tiltakozunk ez ellen, és követeljük, hogy a saját politikai érdekei helyett inkább Göd város érdekeit helyezze előtérbe, annak a városnak az érdekeit, amelynek polgármesteri székében ül.

Felszólítjuk, hogy a megtévesztés – amit a Pest megyei önkormányzatot képviselő tárgyalópartnereivel szemben tanúsít – és a politikai hangulatkeltés helyett álljon ki, és nyíltan, nyilvánosan indokolja meg, miért fordult szembe egyik napról a másikra egy olyan megállapodással, amelynek részleteiben éppen Ön egyezett meg.

Göd város képviselő-testületének

Fidesz–KDNP frakciója”

Mint lapunk is beszámolt róla, a Samsung-gyár területét a közelmúltban sorolta a kormány különleges gazdasági övezetként a megyei önkormányzat hatáskörébe. Balogh Csaba önkormányzati egyesült ellenzéke, az LMP-től a DK-n át a Fidesz–KDNP-ig egyöntetűen véli úgy, hogy a momentumos polgármester szándékosan próbálta akadályozni a Samsung-gyár újabb 2700 munkahelyet teremtő beruházását. Szerintük is szükség volt tehát arra, hogy kiemelt különleges gazdasági övezetbe sorolják a területet, kivéve ezzel a gödi polgármester hatásköréből.

Fotó: Facebook

Balogh azonban továbbra is minden erejével a bővítés megakadályozásán van, vélhetően pártja vezetésének tudtával. Mindezt teszi úgy, hogy a 12 fős testületben kétharmados többségben van az őt, vezetési stílusát és intézkedéseit maximálisan elutasító ellenzéke. Az önkormányzati választásokon még őt támogatók pedig feljelentették Balogh Csabát szakmai és emberi alkalmatlanság címén az önkormányzati választási koalíció pártjainak első számú vezetőinél.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.