Zuglóban helyi képviselők osztottak vizet a főváros helyett

Borbély Ádám, a zuglói országos egyéni választókerület fideszes elnöke, Rozgonyi Zoltán önkormányzati képviselőtársával és segítőivel együtt 240 palack vizet osztottak szét negyven perc alatt, akciójukkal pedig a főváros és a 14. kerület figyelmét akarták felhívni arra, hogy hőségriadó idején illő lenne az önkormányzatnak ellátnia ezt a feladatot.

2021. 06. 23. 16:10
null
Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Korábban a Blahán is mindig osztottak vizet, most ott sincs semmi”

– jegyezte meg egy idős asszony a Bosnyák téren, miután örömmel fogadta a helyi önkormányzat fideszes képviselőitől a palackos hűsítőt. – A XV. kerület sem kutya, én ott lakom egyébként, de itt a XIV.-ben is áldatlan állapotok uralkodnak – mondta egy másik járókelő, akikről egyébként kiderült, hogy baloldali szavazó, de a helyi fideszes képviselőknek sok sikert kívánt a továbbiakra.

Borbély Ádám szerint Zuglóban cselekvési tervekből van elég, de sajnos egy vízosztást nem tud megszervezni az MSZP-s vezetésű önkormányzat. – Miközben a baloldali kerületvezetés a Csömöri úti felüljárónál és a közterületi parkolás miatt – még a kánikula közepén is – sarcolja a zuglóiakat,

a Horváth Csaba vezette önkormányzat arra sem volt képes, hogy a forgalmasabb közlekedési csomópontoknál párakapukat állítson fel vagy vízosztást szervezzen.

A Fidesz zuglói választókerületi elnöke a Magyar Nemzet kérdésre továbbá megerősítette: a zuglói Fidesz Bosnyák téri vízosztási akciója szimbolikus figyelemfelhívás, mert egy valamirevaló önkormányzatnak felelőssége van abban, hogy mivel segíti hőségriadó idején a polgárait. Borbély Ádám szerint

megengedhetetlen, hogy miközben a Bosnyák téri piacra rengeteg idős ember jár vásárolni, a baloldali kerületvezetés figyelmen kívül hagyja a hőségriadót.

A Magyar Nemzet korábban megírta, hogy idén sem osztanak vizet a fővárosban, még a keddtől elrendelt hármasfokú (legsúlyosabb) riasztás alatt sem, Karácsony Gergelyék ivókutakat telepítenek, melyből bárki újratöltheti kulacsát.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.