A magyar állam a 4iG-vel megvásárolja a Vodafone Hungaryt
Kormányzati cél egy nemzeti tulajdonú távközlési társaság megléte.
Kormányzati cél egy nemzeti tulajdonú távközlési társaság megléte.
A magyar állam akkor rossz gazda, ha az országot balliberális kabinet irányítja.
A kétszereplős szerkezet felé tart a hazai távközlési piac – mondta a VG-nek Gaál Gellért.
Gazdaságfejlesztési miniszter: A magyar állam közreműködik a Vodafone Magyarország hazai tulajdonba vételében.
A tervezett akvizícióval a 4iG Nyrt. 51 százalékos, a magyar állam 49 százalékos tulajdont szerezhet a második legnagyobb hazai távközlési vállalatban.
A Lechner Tudásközpont Nonprofit Kft. központosított közbeszerzési eljárását nyerte meg a cég által vezetett konzorcium.
Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatójának felkérésére két új taggal bővül az infokommunikációs vállalatcsoport tanácsadó testülete – közölte a cég.
Véget ért az a transzformációs folyamat, amelynek eredményeként informatikai rendszerintegrátor vállalatból nemzetközi infokommunikációs cégcsoporttá alakult a tőzsdei társaság.
A 4iG az első számú magyarországi rendszer-integrációs vállalattá fejlődött, míg a telekommunikációs területen régiós szinten meghatározó piaci pozíciókat épített ki.
A szolgáltató az előfizetők számára a Magyarországról ukrán alapdíjas telefonszámokra, mobilszámokra irányuló hívások, valamint sms-ek költségét jóváírja.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Minimális reakciót kapott a Tisza Párt elnökének egy óránál hosszabbra nyújtott, zavaros szónoklata.
Újjászületett a meggyötört magyar nemzet.
A miniszterelnök a közösségi oldalán idézte meg a legjobb pillanatokat.
Ki nem unatkozott Magyar Péter beszéde alatt? – tette fel a kérdést a politikai elemző.
„Minden idők legnagyobb Békemenetével a hátam mögött” – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Orbán Viktor a brüsszeli EU-csúcsra érkezését követően.
Az ukránok több mint száz drónnal támadtak az éjszaka folyamán.
Az ukrán elnök szerint a háború költségeit Oroszországnak kell állnia.
A magyar csapat először nem tudott nyerni hazai pályán a Bajnokok Ligájában.
A budapesti Fidesz elnöke szerint az utcán megnyerték az első harcot, de online is győzniük kell.
A forradalmakat mindig az ifjúság robbantja ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.