Letették a Duna-parti városnegyed alapkövét
A Marina City területén a tervek szerint a következő években több ütemben több mint 2500 lakás épül fel.
A Marina City területén a tervek szerint a következő években több ütemben több mint 2500 lakás épül fel.
Az Egis és a Richter Gedeon támogatásával új tanműhely segíti a vegyipari képzést.
Különleges alapkőletétel zajlott Zalaegerszegen, világszínvonalú harcjárműgyár építése kezdődik meg.
A Nemzeti Kastély- és Várprogram keretében összesen 60 milliárdból nyerik vissza régi szépségüket a magyarországi várak és kastélyok.
Hazánk az éllovasok közé tartozik a beruházásokért folytatott globális versenyben – mondta a miniszter Bükön.
A nagytemplomi hálaadó istentisztelet után a debreceni Kishegyesi úton elhelyezték az új iskolaépület alapkövét.
Mindszenty vértanúsorsú bíboros életpéldája erkölcsi iránytű napjainkban is – mondta Semjén Zsolt.
Fekete Dávid, Győr alpolgármestere az eseményen elmondta, hogy a Modern városok program győri elemei közé tartozik a 17,7 kilométer hosszú, mintegy 1,8 milliárd forintba kerülő kerékpárút megépítése.
A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: olyan központi, logisztikai, kiképzést is biztosító raktárbázis épül, amely a huszonegyedik század raktározási feltételeit biztosítva ellátja majd a katonai erőket.
A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy a az acélalkatrész-gyár 10 milliárd forintból épül meg 29 ezer m²-en, 80 új munkahelyet teremtve, 1 milliárd 270 milliós állami támogatással.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez az Oroszország elleni tizennyolcadik szankciós csomag.
Az ukrán sajtó és az Euronews riportja szerint nem bántalmazás okozta Sebestyén József halálát, ám a nyilvánosságra került bizonyítékok és tanúvallomások más képet festenek.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
A Hamász vezetői a túszok sorsát is ehhez kötnék.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.