Lehet, hogy az idén csak feleannyi szilva terem, de az legalább finom lesz
Nem tett jót neki a tavaszi aszály.
Nem tett jót neki a tavaszi aszály.

A hűvös tavasz ellenére a tavalyi rendkívüli szárazság az idei évben is folytatódhat.

A lakossági vízfogyasztás eközben épphogy nő, ráadásul úgy tűnik, a fogyasztók nem érzékelik a problémát.

Súlyos aszályhelyzet alakult ki április elejére a kontinens több vidékén is.

Az elmúlt három esztendőben komoly aszály sújtotta keleti szomszédunkat.

Európa nyári vízellátása szempontjából a következő hetek döntő fontosságúak lesznek.

Az őszi és a nyári növények terméshozamai egyaránt elmaradtak a korábbi évek átlagaitól.

Az Agrárminisztérium meghosszabbítja a rendkívüli kamattámogatási programot az agrárium szereplői számára.

A magas árak tudták csak kompenzálni a kieső termésmennyiséget.

A lengyel termés kiemelkedő, Magyarország is onnan pótolja az aszály miatt kieső mennyiséget.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Jézus elhozhatja a békességet, amelyre szükségünk van – mondta az evangélikus püspök.

Egy zajjal terhelt, zaklatott világban különösen nagy ereje van annak a csendnek, amelyet Jézus Krisztus teremt – hangsúlyozta Steinbach József református püspök karácsonyi igehirdetésében Balatonalmádiban.

Egyről a kettőre, Magyarország így indítja az évet – írta közösségi oldalán Kocsis Máté.

Kötelező ellenük a védőoltás, mégis felbukkant két betegség.

A török hatóságok közölték, hogy több mint száz embert, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet feltételezett tagját tartóztatták le, így sikerült megakadályozniuk a karácsonyi és újévi rendezvényekre tervezett támadásokat.

Ez jelentős előrelépést jelent az űrtechnológiában.

Meghalt négy ember, rengeteg a sebesült.

"We are fighting against the Benes Decrees."

Karácsonykor a futballvilág csillagai idén is aktívak a közösségi médiában.

As the end of the year approaches, Peter Szijjarto has been recalling key moments from the past few months through a series of video retrospectives.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.