Vége az aszálynak, finomabbnál finomabb gombák burjánzanak az erdőkben

Ugyanakkor érdemes óvatosnak lenni.

Forrás: Bama2024. 10. 06. 18:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az erőtejesen aszályos idő teljesen kiszárította az erdőket, így a legmelegebb évszakban gyakorlatilag nem bújtak elő a vadon termő, köztük erdei gombák, ám most fordult a kocka – mondta Virág Richárd, a pécsi vásárcsarnok gombaszakellenőre a Baranya Vármegyei Hírportálnak.

A rengeteg csapadékot hozó szeptemberi ciklon, valamint az utána következő felmelegedés azonban kedvezett az őszi gombák megjelenésének, az igazi szezon másfél hete indult be.

Ekkor jelent meg a nagy őzlábgomba, egyes csiperkefélék, valamint a laskagombák, előbújt a mezei szegfűgomba is, továbbá elfogadható mennyiségben a különböző vargányafélék is – mondta a lapnak a gombaszakértő.

Virág Richárd szerint ahogy közeleg a tél, hamarosan megjelenhet a csoportos és gyűrűs tuskógomba is – írta a Bama.

Fontos, hogy bevizsgáltassuk az erdőből elhozott gombát

Virág Richárd arra hívta fel azok figyelmét, akik gombászni indulnának, hogy erdei gombák szedése után mindenképp keressék fel a gombavizsgálatot végző helyeket. Minden esetben a teljes gyűjtést, azaz ne a mintaként vitt egy-egy darab gombát mutassák meg a szakértőknek, akik nem határozhatnak például fényképről sem – hangsúlyozta.

Virág Richárd elmondta, hogy 

az erdei gombák gyűjtőinek érdemes tudni, hogy a jogszabály rendelkezése szerint személyenként fajtánként legfeljebb két kilogrammnyi mennyiséget szabad gyűjteni. Gombászatkor arra is érdemes figyelni, hogy ép, egészséges példányok kerüljenek a kosárba, azaz semmiképpen se legyen sérült, vagy itt-ott rohadt a konyhára szánt gomba.

 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.