Az idén ezeken a napokon lehet beiratkozni az általános iskolákba
Az óvodai beiratkozás április 20-tól május 20-ig tart – közölte az Oktatási Hivatal.
Az óvodai beiratkozás április 20-tól május 20-ig tart – közölte az Oktatási Hivatal.
A grazi óvodákban a fiú és lány mellett a „különböző”, az „inter”, a „nyitott” és „nem meghatározott” is választható.
Már csak néhány nap maradt az iskolai beiratkozásra.
Június 22. és 24. között várják a beiratkozó diákokat a gimnáziumok, a technikumok, a szakgimnáziumok és szakképző iskolák.
Korlátozások nélkül ünnepelhettek a ballagók.
Őszre várhatóan 92 ezer gyermek éri el az óvodáskort, és 88 ezer diák kezdheti meg általános iskolai tanulmányait.
Ezúttal minden intézhető online. Május közepéig eldől, ki melyik intézményben kezdheti az első osztályt.
Minimális személyi kontaktus mellett valósulnak meg a beiratkozások az óvodákba és általános iskolákba – közölte Maruzsa Zoltán.
Már nemcsak a gyerek iskolai érdemjegyeit, órarendjét, hiányzásait, házi feladatait követheti a szülő elektronikus úton, hanem másfél tucat ügyet is intézni tud majd az interneten keresztül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A bíróság elutasította az állampolgársági kérelmét.
Megdöbbentő vallomás.
Országszerte tart az aratás.
Cseh Sándor sokkal szorosabb összecsapásra számított Japán ellen.
Az ország az elmúlt évben becslések szerint 11 ezer katonát küldött Oroszországba.
Hungary's minister of foreign affairs and trade held talks by phone with Israeli Foreign Minister Gideon Sa’ar to discuss the security situation in the Middle East.
A vízforralásnál is nagyobb gondot okozott a kis csomagtartó, pedig még prototípus is épült a kombiból.
Ezt nem fogják elhinni!
Az ország az elmúlt évben becslések szerint 11 ezer katonát küldött Oroszországba.
Hungary's minister of foreign affairs and trade held talks by phone with Israeli Foreign Minister Gideon Sa’ar to discuss the security situation in the Middle East.
A vízforralásnál is nagyobb gondot okozott a kis csomagtartó, pedig még prototípus is épült a kombiból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.