
Fotó: Éberling András
A beiratkozás kétlépcsős, első körben a körzettel nem rendelkező iskolákba lehet jelentkezni, egészen április 24-ig. Ezek közé tartoznak jellemzően az alapítványi, a magán- és egyházi fenntartású általános iskolák, illetve, azok a tankerületi fenntartásúak is, amelyeknek a hatályos jogszabályok adta lehetőségek miatt nincs körzetük, például a köznevelési típusú sportiskolák.
A második szakaszban (2020. április 28. és május 15. között) minden olyan tanuló automatikusan bekerül a lakóhelye, tartózkodási helye szerinti körzetes általános iskolába, aki nem nyert felvételt az első szakaszban, illetve, aki nem adta be a jelentkezését más általános iskolába.
Fontos azonban, hogy ebben a szakaszban a szülőknek meg kell erősíteniük gyermekük jelentkezését, ha a lakóhely szerinti körzetes általános iskolába szeretnék beíratni. Ugyancsak ebben a beiratkozási időszakban kell jelezni, ha valaki olyan iskolát választott, amelynek egyébként van körzete, de lakhelye szerint a gyerek nem oda tartozik.
A KK közölte azt is, hogy a körzettel nem rendelkező iskolákban 2020. április 27-ig, a körzettel rendelkező iskolákban pedig május 21-ig hozzák meg a felvételről vagy az elutasításról szóló döntésüket az igazgatók. Az eredményről lehetőség szerint haladéktalanul értesítik a családokat is.
A középiskolába jelentkező tanulókra a fenti határidők nem vonatkoznak, nekik egyelőre várniuk kell a végleges szabályokra. A középfokú felvételik már lezajlottak, a beiratkozás pedig esetükben június második felében esedékes. Mivel azonban a nyárra várható járványügyi helyzet egyelőre kiszámíthatatlan, ezzel kapcsolatban az Emberi Erőforrások Minisztériuma csak később fogja meghozni a döntést.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!