Jelenleg nincs érvényben olyan járványügyi intézkedés, ami a ballagások megtartását nehezítette volna, így a köznevelésben és a szakképzésben tanuló, több mint nyolcvanezer most végző diák szabadon ünnepelhetett a ma kezdődő érettségi vizsgák előtt – tájékoztatta lapunkat Maruzsa Zoltán. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára beszélt a középiskolai felvételikről, a kompetenciamérések részleteiről, a beiratkozásokról és a menekült gyerekek oktatásáról is.
20200505, Budapest
Érettségi koronavírus járvány idején
Matematika érettségi vizsga a Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnáziumban.
Fotó: Havran Zoltán (HZ)
Magyar Nemzet Fotó: Havran Zoltán
A kompetenciamérés részleteiről az államtitkár elmondta, hogy másfél évtized után ebben az évben álltak át a digitális mérésre, és már nemcsak a diákok szövegértési, matematikai, illetve idegen- és célnyelvi képességeit vizsgálják, hanem a természettudományos kompetenciákat is. Maruzsa Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy az összes hatodikos, nyolcadikos és tizedikes tanuló, vagyis mintegy 268 ezer diák tudásának az online felmérése jelentős informatikai terhelést jelent. – A teszteléskor terheléses támadás is érte a rendszert, ami miatt az Oktatási Hivatal feljelentést tett, az első nap nehézségei után azonban a rendszer stabilan működik – jelentette ki, hozzátéve: a tanév rendje szerint május 31-ig kéthetes turnusokban lesznek a mérések, a csaknem 87 ezer tizedikes után mintegy 92 ezer nyolcadikos, majd csaknem 90 ezer hatodik évfolyamos tanuló kerül sorra. Az államtitkár arra is kitért, hogy a tanév rendje szerint az eredményeket 2023 február végéig kell publikálni.
A kiértékeléskor országos elemzés készül, de minden iskola és minden tanuló is kap online visszajelzést az eredményéről.
Az államtitkár elmondta, hogy jelenleg nincs érvényben olyan járványügyi korlátozás, ami a ballagások megtartását nehezítette volna, így a köznevelésben és a szakképzésben tanuló, több mint nyolcvanezer most végző diák szabadon ünnepelhetett a május 2-án kezdődő érettségi vizsgák előtt. Kifejtette, hogy az érettségit a világjárvány előtti szabályok szerint rendezik meg, vagyis az írásbelik mellett szóbeli vizsgát is kell tenniük az érettségizőknek azokból a tárgyakból, amelyekből korábban is.
Hangsúlyozta, a statisztikák szerint az eredményeket nem befolyásolta, hogy az elmúlt két évben csak írásban vizsgáztak a tanulók, abban viszont mindenki egyetért, hogy a szóbelikkel komplexebb képet kaphatnak a diákok tudásáról, felkészültségéről.
Az Ukrajnából menekülő gyerekek oktatásával kapcsolatban Maruzsa Zoltán elmondta: a hazánkba érkezett családok közül sokan még nem döntöttek arról, hogy Magyarországon maradnak-e, ezért többen vannak azok, akik nem íratták még be a gyermeküket egyetlen oktatási intézménybe sem, illetve vannak, akik átmenetileg az ukrán online oktatáson vesznek részt. Hangsúlyozta: a magyar iskolák minden érintett tanulót befogadnak, a magyar állam pedig valamennyiük után biztosítja a többletfinanszírozást, továbbá az alapszolgáltatáson felül – iskolafenntartótól függetlenül – minden, Ukrajnából érkezett tanulónak heti öt óra egyéni fejlesztést vagy akár nyelvtanulást finanszíroz. Az államtitkár szerint, mivel a magyar iskolarendszerben eddig megjelenő mintegy ezerháromszáz tanuló és négyszáz óvodás jórészt magyarul is beszélő kárpátaljai gyerek, ők nagyon gyorsan fognak integrálódni, de a többieknek sem okoz majd problémát a nyelv elsajátítása. Az érintett iskolások mintegy hétszáz feladatellátási helyen tanulnak, a cél pedig az, hogy a gyerekek színvonalas, iskolarendszerű oktatásban részesüljenek – emelte ki.
Közel száztizenötezren adnak számot a tudásukról
A magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbeli vizsgáival kezdődnek az érettségik május 2-án – tájékoztatta lapunkat az Oktatási Hivatal. Mint közölték, a következő hetekben 1162 helyszínen várhatóan mintegy 114 700-an érettségiznek. Magyarból középszinten 70 944, emelt szinten 2209 tanuló ad számot a tudásáról, matematikából középszinten 68 984-en, emelt szinten 5116-an, történelemből középszinten 66 584, emelt szinten 7701 diák vizsgázik. Angolból középszinten 49 174-en, emelt szinten 19 730-an, németből pedig középszinten 11 988-an, emelt szinten 2690-en érettségiznek.
Az emelt szintű szóbeli vizsgák június 1. és 9., a középszintű szóbelik június 13. és 24. között lesznek. Rendes érettségi vizsgából lesz a legtöbb: a végzős tanulók 342 926 ilyen vizsgát (az összes megméretés 86 százaléka) tesz majd. Járványügyi korlátozás ugyan már nincs, de minden helyszínen szükséges kézfertőtlenítőt biztosítani, a védőmaszk viselése pedig javasolt, de nem kötelező. Az intézményekbe az iskolák helyi szabályai szerint léphetnek be a vizsgázók.
Borítókép: a tanulók többsége hagyományos vizsgát fog tenni (Fotó: Havran Zoltán/Magyar Nemzet)
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
Miközben a Terror Háza Múzeum „tartalmi és szemléleti” felülvizsgálatának ígérete már hetek óta kering az Andrássy út 60. számú ház fölött, az intézmény csúcslátogatottságot mondhat magáénak.
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.