A halál torkából menekült meg öt ember + videó
Túléltek egy zuhanást és több mint egy napot egy mocsárban.
Túléltek egy zuhanást és több mint egy napot egy mocsárban.
Bolíviában, a magaslati stadionokban elfogy a futballisták körül a levegő.
A volt bolíviai elnök szerint ismeretlen fegyveresek lőttek rá az autójára.
Edmundo Novillo védelmi miniszter elsősorban azzal indokolta a vészhelyzet elrendelését, hogy az ország így gyorsabban juthat nemzetközi segítséghez.
Harckocsi törte át a kormány székházának kapuját.
Verekedés tör ki a bolíviai parlamentben a 900 millió dolláros hitel jóváhagyása miatt.
Újabb dél-amerikai ország törte meg a dollár dominanciáját.
8700 megbetegedést és 29 halálozást jelentettek eddig.
Több mint negyed magyarországnyi terület pusztult el tavaly a vidéken.
A hivatalos adatok közlése napokig is eltarthat, Bolívia igyekszik kiállni a demokrácia próbáját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.