Edda, Beatrice – kiszabadult a szellem a palackból
A Szaga van! 1989-es Edda-lemezt Még kér a nép címmel tervezték megjelentetni, borítóján egy konzervdobozból kikandikáló Kádár János-fejjel.
A Szaga van! 1989-es Edda-lemezt Még kér a nép címmel tervezték megjelentetni, borítóján egy konzervdobozból kikandikáló Kádár János-fejjel.

Többen elismerték, hogy a Kádár-rendszer hivatalnokai közül Bors Jenő még a felvilágosultabbak közé tartozott.
1980. augusztus 23-án három,botránybanda adott koncertet mintegy harmincezer rajongónak.

Kitűnő példája volt mesterkedéseinek az, ahogy a neki útjában lévő zenei rendezőt ellehetetlenítette.
Igazi szocialista kalandor karrier volt az idén 30 éve elhunyt Erdős Péter fényes pályafutása.

Korántsem az örökösök, hanem az Aczél György–Bors Jenő–Erdős Péter triumvirátus fémjelezte kultúrpolitika döntött úgy, hogy Radics Bélát parkolópályára állítja.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A példátlan gyűlölet visszatérő jelenség a tiszás csoportokban, de az OBT nem hajlandó foglalkozni bírái érintettségével.

A miniszterelnök a Mandiner Klubest vendége volt a Várkert Bazárban.

A kormány döntéseiről számol be Gulyás Gergely.

Magyar Péter és pártja nem tud és nem is akar nemet mondani a háborúpárti Brüsszel tanácsadóinak.

Ezek az okok!

A nemzetközi sajtó Donald Trump egyik legfontosabb szövetségeseként utal a magyar miniszterelnökre.

Piotr Nisztor több leleplező anyagot is közölt a lengyel politikai elitről.

A Liverpool vasárnap a Manchester City ellen játszik rangadót a Premier League-ben.

Célzott fogyasztóvédelmi ellenőrzés indul a sérülékeny fogyasztók védelme érdekében.

Ma befejeződik a női vízilabda Európa-bajnokság, a döntőben pedig a magyar és a holland válogatott csap össze az aranyért.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.