A botfülű popcézár

Igazi szocialista kalandor karrier volt az idén harminc éve, éppen a rendszerváltozáskor elhunyt Erdős Péter fényes pályafutása. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat könnyűzenei életének irányítója a mai napig megosztó személyiség, aki szélsőséges indulatokat tud kiváltani sok egykori és mai pop-rock sztárból, mások pedig a nem mindennapi szervezőkészségét emelik ki. Egyben azonban mindkét oldal egyetért: nagy macher volt, aki igazi popcézárként uralta a Kádár-rendszer könnyűzenei lemezkiadási politikáját úgy, hogy közben nemhogy zenei végzettsége, de még érzéke sem volt hozzá. Ezzel előszeretettel kérkedett, mint ahogy azzal is, hogy – talán ez túlzás volt – még a Himnuszt sem ismeri fel.

A mai napig megosztó személyiség

Erdős Péter igazán lentről kezdte: szülei válása után kétéves korától édesanyja egyedül nevelte varrónői fizetéséből, így kisebbfajta csoda, hogy 1943-ban le tudott érettségizni, ami után szabóinasként dolgozott. Innen vitték munkaszolgálatosként a bori lágerbe, ahol találkozott Radnóti Miklóssal, majd Buchenwaldba deportálták. Az alig negyvenkilósra lefogyott Erdőst egy évig egy svájci szanatóriumban táplálták, itt ismerte meg a Milka csokit és a kommunista emigránsokat, majd hazatérése után rajtuk keresztül sikerült magának kiverekednie egy oktatói állást (!) a Színművészeti Főiskolán. Ezekben az időkben nem számított a szakértelem, az ochlokrácia, azaz a csőcselék – tisztelet a nem túl sok kivételnek – uralma dívott, ahol az egyszerű szabólegény bármilyen magas stallumra eljuthatott. Mint a népmesében, csak nem annyira megérdemelten.

Erdős Péter ennek megfelelően dolgozott a Szabad Népnél is, ám valószínűleg folyamatos pozícióvadászata miatt mégsem jött ki jól a rákosista vezetéssel, 1950-ben három év börtönre ítélték kémkedés vádjával. Szabadulása után, érthető módon, Nagy Imre környezeté­ben kereste az érvényesülést, ezért 1956 elején újra beperelték. Első fokon másfél évet kapott Rákosi-ellenes izgatásért, ám jogerősen végül felfüggesztették a büntetését. A kommunista ellenzéki mainstreammel aktívan részt vett a Petőfi Kör rendezvényein első feleségével, Köves Erzsébettel együtt, aki a forradalom alatt Losonczy Géza titkárnője lett.

A Magyar Rádióban, ahol külsőzött, igazi manipulátorként Erdős Péter vakmerő, ámde az idők szavát kitűnően érző közbenjárására mondták be 1956. október 23-án a tüntetés engedélyezését úgy, hogy arról a belügyminiszter még nem is döntött. A forradalom leverése után aztán immáron harmadszor is perbe fogták és másfél évre ítélték. A Kádár-rendszer megtorláskori skizofréniáját és szinte átláthatatlan kegygazdálkodását mi sem jelzi jobban, mint az, hogy 1958. augusztusi szabadulása után úgy került a Szerzői Jogvédő Hivatalhoz színházi osztályvezetőnek, hogy be sem kellett járnia a munkahelyére, sofőr vitte a lakására a fizetését. Ez volt a Kádár-kori számítógép nélküli home office csókosoknak.

A mai napig megosztó személyiség

A majdani popcézárnak közben hat év alatt, 1966-ban sikerült elvégeznie az alapból négy és fél éves jogi kart, de mivel erősen raccsolt, se ezt, se a vezeték- és a keresztnevét nem tudta kiejteni rendesen, ami a háta mögötti élcelődések céltáblájává tette. De szemtől szemben mindenki haptákba vágta magát, mert 1968-tól ő töltötte be a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) jogtanácsosi és sajtóosztály-vezetői posztját. Érdekes módon pont akkor, amikor széles körben elítélte a Szovjetunió csehszlovákiai és kínai beavatkozá­sait.

Mivel furfangosan törtető, s egyben cezaromán alkat volt, egyhamar a kezébe került a könnyűzenei kiadványok menedzselése is. Ezzel nagy terhet vett le a Landler Jenő unoka MHV-igazgató, Bors Jenő válláról, akit nem különösebben izgatott a könnyűzene. Így fordulhatott elő, hogy noha Erdőst soha nem nevezték ki az MHV igazgató-helyettesének, a rendszerre jellemző informális hatalmának birtokában élet-halál ura volt a populáris zenei lemezkiadásban. Ha pedig valami igazán fajsúlyos ügyről volt szó, a döntés kettejükre hárult, ezért is mondták zenész körökben, hogy „Kicsi a Bors, de Erdős!”

Erdős Péter tevékenysége arra is példa, hogy egy pozíciót hogyan lehetett akár szakmai alapot is nélkülöző szubjektív elképzelések vagy üzleti célok elérésének szolgálatába állítani úgy, hogy közben a szocializmus ideológiájának megvédését hangoztatja valaki. Számos zenekar karrierjét nehezítette meg vagy akár törte kerékbe leginkább az „Oszd meg és uralkodj!” elve alapján, amelynek részletezése külön cikksorozatot érdemelne. E helyütt legyen elegendő annyi, hogy a vele való együttműködés hiánya egyértelműen vezetett kegyvesztettséghez és nagylemez nélküli léthez, ami a Kádár-rendszerben egyet jelentett az ellehetetlenüléssel. Akik pedig szót fogadtak a popcézárnak – lásd az Erdős Péter élettársával, Csepregi Évával fellépő Neoton Famíliát –, fényes jövő előtt álltak. A Kádár-rendszer álságossága ez esetben nemcsak abban nyilvánult meg, hogy szűk két évtizedig egy akarnok ember kezébe került szinte az összes popzenei lemezkiadási döntés, hanem abban is, hogy a rendszer monopolisztikus felépítése miatt a zenészeknek esélyük nem volt másik lemezkiadóhoz fordulni.

A nyolcvanas évek második felében aztán szépen lassan elolvadt Erdős hatalma, és a sors furcsa fintoraként, miután visszalépett a pártba, már nem érhette meg az 1990-es választásokat, egy hónappal korábban meghalt.