Kiadásra alkalmatlannak ítéltetett
Huszonhárom esztendő leforgása alatt most harmadjára látott napvilágot digitális korongon a P. Mobil „első nagylemeze”.
Huszonhárom esztendő leforgása alatt most harmadjára látott napvilágot digitális korongon a P. Mobil „első nagylemeze”.

A kádári–aczéli kultúrpolitika egy zseniális sakkhúzással kerítette az MHV vezetői pozíciójába Bors Jenőt.

A Minden magyarnak évente egy lemezt! szlogen végül is nagy nehezen, egy rövid időre megvalósult.

Negyven esztendővel ezelőtt a már életében legendává vált Beatles-tag John Lennon özvegye, Yoko Ono nem egészen egy évvel férje halála után, 1981-ben jött először Budapestre.

Bors Jenő MHV-igazgató nagyobb cenzurális hatalmat akart magának és intézményének.

Meglehetősen nehéz volt bejutni a Kádár-rendszerben a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat berkein belülre, és talán még nehezebb volt tartósan ott maradni.

A Kádár-rendszerben monopolhelyzetben lévő Magyar Hanglemezgyártó Vállalatot (MHV) jogosan tekintette a zenészszakma túlnyomó többsége cenzurális hatalomnak (is).

A rendszerváltozás a hazai lemezkiadásban a multinacionális cégek megjelenésével fejeződött be.

Az MHV történetében a rendszerváltás – talán némiképp meglepő módon – már a nyolcvanas évek közepe felé megkezdődött.

A lemez készítésekor alkalomról alkalomra újabb és újabb dalokat mutatott a zeneszerző, amikre először szöveg nélküli halandzsával énekeltek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter és pártja nem tud és nem is akar nemet mondani a háborúpárti Brüsszel tanácsadóinak.

A Fidesz frakcióvezetője nem hagyta szó nélkül a Maja T. néven ismert, szélsőbaloldali, antifasiszta aktivistának az ügyében hozott ítéletet.

Világszínvonalú, magyar fejlesztésű CT-berendezés segíti a gyógyulást Gyulán.

A város közgyűlése szerdán úgy döntött, hogy nem oszlatja fel magát.

Vitalij civilben keramikusművészként dolgozott, de kötelességének érezte az ország védelmét.

A halottak száma folyamatosan növekszik.

Kegyetlen, amit a támadás maga után hagyott.

Minden megemlékezőt várnak az eseményre.

Már Magyarországon is bekerültek a vásárlást tervezők kedvencei közé az árban erős BYD-k, Omodák és társaik.

Egy, a napokban megjelent nemzetközi tanulmány állításával ellentétben a hazai alma egészséges és biztonságos.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.