A kádári–aczéli kultúrpolitika egy zseniális sakkhúzással kerítette az MHV vezetői pozíciójába Bors Jenőt 1965. február 15-én, amikor a rákosista időkből ott maradt, mindössze hat elemi osztályt (!) végzett Fehérvári Jenőt leváltotta, és az újonnan létrehozott gyártási főosztály vezetőjének tette meg. Bors Jenő élete tele van furcsa földrajzi összefüggésekkel.Ezek közül az egyik az, hogy rossz emlékű nagyapja, Landler Jenő, a Tanácsköztársaság véreskezű belügyi, illetve kereskedelemügyi népbiztosa, majd a magyar Vörös Hadsereg főparancsnoka 1928-ban Cannes-ban halt meg (a kommunista mozgalomban való kiemelkedő „teljesítményéért” aztán a moszkvai Kreml falába temették el), unokája pedig éppen oda járt egy időben szinte évről évre a zeneipari MIDEM (Marché International du Disque et de l’Edition Musicale, Nemzetközi Zenei Kiállítás és Vásár) Fesztiválra, hogy megpróbálkozzon a magyar nagylemezek külföldi eladásával. A másik ilyen érdekes összefüggés, hogy lényegében a saját hazájába ment vissza mindig, amikor Moszkvába látogatott MHV-igazgatóként, hogy az ottani, szintén monopolhelyzetben lévő lemezkiadóval, a Melodiával tárgyaljon lemezcseréről, exportról, importról, és egy kicsit egymás zenészeinek a felléptetéseiről is (ami Magyarországon ugyan az Interkoncert feladata volt elsősorban, de a szálak ilyen esetekben óhatatlanul összegabalyodtak, ami persze nem jelentette azt, hogy Bors Jenő leszervezett volna egy komplett turnét, mindössze azt, hogy ha már valamelyik szovjet előadó lemezét kiadták, akkor magától jött az ötlet, hogy promotálni is kell a hanganyagot, amit egy vagy több jókora koncerttel lehetett a leghatékonyabban). Talán szinte megválaszolhatatlan a kérdés, hogy mit érezhetett moszkvai kiküldetései alkalmával, de gyaníthatjuk, hogy lelkében „kettős állampolgár” volt, hiszen emigráns kommunista – bár Landler Jenő eredetileg szociáldemokrata volt – magyar család tagjaként már egészen kis korától kénytelen volt oroszul kommunikálni. Az azonban bizonyos, hogy nem lehetett könnyű gyermekkora, mert az apját hétéves korában – jó kommunista szokás szerint egy kis sztálinista furkálódás és koncepciós per nyomán – kivégezték.
1946-os hazatelepülésük után Bors Jenő elvégezte az akkor már Marx Károlyról elnevezett közgazdaság-tudományi egyetemet, hogy aztán – nem esik messze az alma a fájától – az ominózus 1956-os esztendőben a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség aktivistája legyen. A kommunizmusba vetett hite valószínűleg nem rendült meg a forradalom és szabadságharc véres leverése után sem, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy ezt követően nem sokkal végzettségének megfelelő munkakörbe került, hét éven keresztül a Külkereskedelmi Minisztérium elvi-távlati tervek osztályát vezette. A komolyzene mindvégig a szíve csücske volt, még zongorázni is megtanult egy bizonyos szinten, valamint tudott kottát olvasni, amihez hozzátartozott az is, hogy sokszor a partitúrán követte a hangversenyeket. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a könnyűzenéhez is értett volna, személye mégis kapóra jött az MHV élére. (Emiatt fordulhatott elő az, hogy az 1968-ban a vállalathoz került Erdős Péter vihette a botcsinálta és botfülű popcézár szerepét, és a döntés sokszor kettejük megegyezésén alapult, ezért is mondták az MHV-nál: „Kicsi a Bors, de Erdős!”)
Bors Jenő az MHV felügyeletét ellátó Művelődésügyi Minisztérium zene- és táncművészeti főosztálya vezetőjének, Barna Andrásnénak rendszeresen beszámolt a náluk zajló történésekről, ami a gyors intézkedést igénylő ügyek esetében telefonon történt (ez oda-vissza igaz volt, ha sürgős dolgot kellett elintézni, Barna Andrásné is azonnal utasíthatta Bors Jenőt telefonon, és ezért fordulhatott elő az, hogy az igazán nagy betiltások kezdeményezéséről és lefolytatásáról nem maradtak fenn dokumentumok, csak a visszaemlékezők elmondásából, valamint a pártállami apparatcsikok utólagos írásbeli visszautalásaiból tudjuk rekonstruálni a történéseket. Idetartozik egyebek mellett Szörényi Levente Utazás című első szólólemeze első borítójának betiltása). Sokszor azonban írásos nyoma is maradt a beszámolóknak, ahogy az 1971. december 13–20. közötti moszkvai útjáról is 1972. január 4-én küldte el Bors Jenő a hivatalos jelentést Barna Andrásnénak. Ezek szerint a szovjet elvtársakkal való tárgyalások során felmerült a szocialista országok hanglemezgyártó vállalatainak együttműködése, a szovjet művészek magyar lemezen való megjelentetése Nyugaton. Ennek vajmi kevés esélye volt, hiszen a szovjet könnyűzenészek színvonala nem ütötte meg a nyugati mértéket, ugyanakkor a szovjetek már elkötelezték magukat a komolyzenészeiket illetően több nyugati céghez, ennek ellenére mégsem zárkóztak el a magyar ajánlat elől, ami valószínűleg csak egy üres gesztus volt a „baráti” országnak, a műszaki termelési együttműködés, magyarán szólva a lemezgyártás különböző folyamatai, a hangfelvételek cseréje (amit nemes egyszerűséggel szalagcserének neveztek) és a szovjet lemezek Magyarországra szállítása. Így aztán a KGST-országok még a Szovjetunió dominanciáját érvényesítő könnyűzenei ipar terén is hatottak egymásra. (Talán az egyetlen terület kulturális és elsősorban zenei területen, ahol a magyarok kézzelfoghatóan és egyértelműen erőfölényben voltak a szovjetekhez képest, a szerzői jogvédelem volt. Itt ugyanis a magyarok adták a szovjeteket időben jócskán megelőzve a nemzetközi jogvédő szervezet, a CISAC Végrehajtó Irodájának egyetlen szocialista tagját Tímár István személyében. Ő udvariassági gesztusból 1975-ben felajánlotta Pankinnak, a szovjet szerzői jogi társaság elnökének, hogy helyette legyen a CISAC vezetőségében, de ezt Pankin – aki egyébként tisztségéből fakadóan kulturális miniszterhelyettes is volt – nem fogadta el.) Ez a hanglemezgyártásban többek között ott mutatkozott meg, hogy a „nagy októberi szocialista forradalom” jubileumaira különkiadvánnyal „kedveskedett” az MHV a közönségnek, 1977-ben pedig a 60. évfordulóra még Kádár János egyik beszédének részlete is felkerült részben oroszul, részben magyarul az éppen aktuális nagylemezre. Ehhez azonban már a felsőbb pártszervek beleegyezése kellett, amit az MSZMP KB agitációs és propaganda osztályának vezetőjétől, Grósz Károlytól kaptak meg.
Borítókép: Bors Jenő (balra) gratulál az LGT együttes tagjainak (Fotó: MTI)
