Ahogy azt már a kádári hatalomtól megszokhattuk, meglehetősen ambivalensen álltak a történésekhez, de az biztos, hogy ők is tudták: a pénznek nincs szaga, éppen ezért elfogadták Yoko Ono néhány évvel későbbi jelentős összegű felajánlását, amely erotikus tartalmú rajzaik elárverezéséből származott. Az új Nemzeti Színház felépítésére szánt pénz – ez sem meglepő – „természetesen” nem ért célba.
A belügyi apparátus felbolydult, mint egy méhkas, minek következtében még a párt egyik legmagasabb fórumára is eljutott a hír, miszerint Yoko Ono Magyarországra látogat.
Bors Jenő, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) igazgatója az MSZMP tudományos, közoktatási és kulturális osztályának is elküldte a Tóth Dezső kulturális miniszterhelyetteshez címzett levelét 1981. július 13-án, amelyben arról írt, hogy Yoko Ono az Egyesült Államokat tíz év után először elhagyva éppen Magyarországra jött.
Ebben minden bizonnyal fontos szerepe volt annak, hogy férje halála után nem sokkal egy magyar férfi, bizonyos Havadtőy Sámuel amerikai magyar régiségkereskedő oldalán találta meg újra a boldogságot, akivel aztán huszonkét évig voltak házasok.
Bors Jenő megemlítette pártállami feletteseinek, hogy a világsztár özvegye szeretne néhány felvételt készíteni az MHV Rottenbiller utcai stúdiójában, aminek persze a lemezgyáriak örültek, de végül ebből az elképzelésből nem lett semmi.
Yoko Ono találkozott a hazai pop-rock élet ismert képviselői közül többekkel, így Bródy Jánossal, Kóbor Jánossal, Koncz Zsuzsával, Sztevanovity Zoránnal, Presser Gáborral, Bereményi Gézával, valamint a Világ Ifjúsága főszerkesztőjével, Sebes Tiborral és az Ifjúsági Magazin főszerkesztő-helyettesével, Czippán Györggyel.
Bors Jenő a pártállami vezetőknek keserű szájízzel interpretálta és az MHV-t ért támadásként értékelte levelében azt, hogy tudomása szerint Bródy János, a szabadfoglalkozású zenész szakszervezet vezetője arra kérte Yoko Onót, hogy ne az MHV-nél rögzítse felvételeit, hanem létesítsen saját stúdiót, amivel jócskán hozzájárulhatna ahhoz, hogy az MHV monopóliuma megszűnjön. (Az MHV egyeduralma egyébként tényleg hamarabb megszűnt, mint ahogy a rendszerváltás bekövetkezett, mert már az 1986-os sajtótörvény is lehetővé tette, hogy más cégek is kiadhassanak lemezeket – ennek első példánya a könnyűzenében már 1987-ben megszületett, Pogány Judit készítette a Tükör együttessel Biztatás címen, kifejezetten gyerekeknek.)
Ezenkívül Bródy János anyagi természetű segítséget is kért Bors Jenő levele szerint a japán származású énekesnőtől, amiből a magyar szakszervezet támogathatta volna a rászoruló, átmenetileg vagy tartósan nehéz helyzetbe került zenészeket, akiknek a társadalombiztosítása akkoriban még számos kérdést vetett fel.
Yoko Ono ugyancsak a meghitt magyar kapcsolatainak köszönhetően még egyszer bekerült a pártvezetés látókörébe. (John Lennonnal összefüggésben persze még többször is, például akkor, amikor 1982. december 17-én a „független békemozgalom” által Budapesten békemenetet szerveztek, amelyről Aczél György számára feljegyzés készült.) 1984 októberében ugyanis felajánlotta a John Lennonnal kötött házasságuk első napjaiban készített tizennégy pikáns képük elárverezéséből befolyt összeget az új Nemzeti Színház felépítésére. A pártvezetésnek azonban a nyolcvanas évek közepén már nem volt túl sok fenntartása a pénz Magyarországra vonzásának változatairól, így hajlandónak mutatkozott beleegyezni az összeg elfogadásába, attól függetlenül, hogy azt „az átkos imperializmus” hazájából utalták. Az ajánlat attól függetlenül, hogy egy világsztár özvegyétől származott, bejárta az ilyenkor szokásos szolgálati utat a New York-i magyar konzulátustól kezdve a Külügyminisztérium sajtófőosztályán keresztül az MSZMP KB agitációs és propaganda osztályáig bezárólag. Ebből kiderült, hogy Yoko Ono a gáláns lépésének viszonzásaként azt kérte a hatóságoktól, hogy a John Lennonról készült dokumentumfilmet Magyarországon is bemutassák. Az MSZMP kultúrát felügyelő KB-titkárát, Aczél Györgyöt 1984. október 3-án értesítette a hírről Barabás János, a pártközpont agitációs és propaganda osztályának helyettes vezetője, akinek a bizarr helyzetről kialakított véleménye a legkevésbé sem tükrözte a párt vezetésének ideológiai meggyőződését:
A Yoko Ono-féle felajánlások egy részét már elfogadták, de a »szexuális tartalmú« Lennon-rajzok elfogadásáról még – tudomásom szerint – nem nyilatkozott senki. Javaslom, fogadjuk el ezt is. Nem Magyarországon fogják árverezni. Itt nem lesz nyilvánossága a rajzok tartalmának, csak a szerzőjüknek. Óriási összegről lehet szó!
Aczél György nem tétlenkedett, amikor pénz tűnt fel a láthatáron, nagyon hamar, október 8-án meghozta a kommunista prüdériával úgyszintén szembemenő döntését, ami kiderült KB-titkár társához, Óvári Miklóshoz címzett leveléből: „Yoko Ono felajánlásai ügyében egyetértek Barabás János elvtárs javaslatával. Javaslom Agitációs és Propaganda Bizottság elé terjesztését.”
Az erotikus tartalmú képek eladásából származó pénzt tehát álszent módon elfogadta a Kádár-rezsim, arról pedig már nem Yoko Ono tehetett, hogy a Nemzeti Színházra szánt pénz elúszott a Dunán.
