Az MHV vezetője negyvenöt évvel ezelőtt arról értekezett a TKKO-nak írt jelentésében, hogy miként lehetne a társadalmat a legjobban szórakoztatni úgy, hogy az a kommunizmus eszméinek is megfeleljen. Jól behízelegve a pártközpontnak azt állította, hogy az ezen a téren tapasztalható óriási bizonytalanságot egy csapásra szétoszlatta az 1974-es közművelődési MSZMP KB-határozat. Ahogy fogalmazott: „feltűnő, hogy a szórakoztatózene társadalmi funkciójára vonatkozó nézeteink, tevékenységünk értékelése, elképzeléseink megfogalmazása mennyire esetlegesebb, mint más területen. Ez nem jelenti azt, mintha nem tudnánk, mit akarunk, mintha nem dolgoznánk bizonyos értékrenddel, és tevékenységünknek ne lennének meg a maguk normái. (…) Elképzeléseink, normáink, törekvéseink formátlanok, az egyes döntések és vállalati aktusok utólagos minősítése reprezentálja azokat. (…) Évről évre határozottabban tudtuk, vagy tudni véltük, hogy mit kell csinálnunk. Azóta közművelődési programunk hatására egyértelműbb és határozottabb vállalati törekvés mutatkozik arra, hogy a szórakoztatózene nagy népszerűségét közvetlen nevelési feladatokkal kapcsoljuk össze. Ezt olyan sikeres kiadványok jelzik, mint a Harmincéves vagyok (LGT), Koncz Zsuzsa verslemeze, a Sebő együttes lemeze stb.”
Bors Jenő 1976-ban nagyon hiányolta a könnyűzenei intézmények közötti jobb kooperációt. (Ezt orvosolandó a Nemzetközi Koncert Igazgatóság, az MHV és a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat a hatékonyabb lemezexport érdekében 1977. december 15-én együttműködési szerződést írt alá.) Az egymás közötti együttműködés hiányának illusztrálására Cseh Tamás ellentmondásos pártállami szakmai megítélését hozta fel. Cseh Tamásról tudni lehet, hogy a Kádár-korszak egyik megmondóembere, az 1982-ben nem kis elfogultságot mutató Kádár-életrajzot publikáló Gyurkó László még egy kerületi pártbizottsági ülésre is elvitte zenés előadást tartani, ám ugyanebben az időben a Táncdal- és Sanzonbizottság elutasította a Tábori lap Karády Katalinnak és a Balogh Ádám című, Bereményi Gézával írt számait. (Az Országos Rendező Irodának pedig még Cseh Tamás későbbi szövegírójával, Csengey Dénessel is meggyűlt a baja a Mélyrepülés című lemez miatt.) Nem sokkal ezután viszont Erdős Péter botfülű popcézár lemezszerződést ajánlott neki, ugyanis Bors Jenő 1975-ben szerette volna megjelentetni Cseh Tamás két számát kislemezen, de a sanzonbizottság ezeket visszautasította, mert szerintük „szakmai színvonalukban silányak” voltak. Az egyelőre lemeztelen Cseh Tamás azonban a televízióban és néhány filmben ennek ellenére szerepelhetett, ráadásul a 25. Színház (amit sok támadás ért a hivatalos kultúrpolitika részéről, de volt, aki megvédte őket a párton belül, így tett Gyurkó László is a Bizalmas bemutató című cikkében) sorozatos esteket rendezett a művész vezetésével, amelyről a Népszabadság 1976. április 17-én majdnem egész oldalas cikkben írt. Ezt az állapotot Bors Jenő nem tartotta jónak, mert szerinte
értelmetlen, ha különböző intézmények azt népszerűsítik, amit más intézmények tiltanak. Ez feszültséget hoz létre a fogyasztók s jelen esetben éppen az ifjúság körében. Hangsúlyozzuk: az egész nem jelentős, de még ilyen kis mértékben is mi szükség van arra, hogy megteremtsük a mellőzöttség, kiszorítottság művi legendáját valaki körül.
Bors Jenő első pillantásra meglepő módon egyetértett a pártközpont könnyűzenei referensével, Kőháti Zsolttal abban, hogy a sanzonbizottságot fel kell oszlatni. Ezt arra alapozta, hogy többször már a sanzonbizottság által engedélyezett szöveget dolgoztatta át az MHV a szerzővel, mert az a lemezgyáriaknak nem felelt meg, hiába nyomta rá a pecsétjét a sanzonbizottság. Ennek éppen az ellenkezője fordult elő Cseh Tamással, amikor a sanzonbizottság által nem engedélyezett dalait szándékoztak megjelentetni, és céljuk elérése érdekében akarták átdolgoztatni a művészekkel a számaikat. Bors Jenő úgy látta, csak a bürokratizmus csökkent volna a sanzonbizottság megszüntetésével, ugyanakkor logikus módon nőtt volna az egyes állami intézmények cenzurális felelőssége. A könnyűzenei számok neuralgikus pontjának számító szövegek tekintetében egyébként az MHV azt szorgalmazta, hogy a témákat emeljék társadalmi szintre, akár a szerelemről, akár más életérzésekről szólnak, azonban bizonyos tabukat nem volt szabad érinteni: „Azoknak a szerzőknek a támogatására gondolunk, akiknek megvan a társadalmi érzékenysége, érzékük van a reális ellentmondások megénekléséhez, s mindezt politikai kétértelműség nélkül csinálják.” Ez az egyértelmű üzenet egészen biztosan parkolópályára helyezett jó néhány szerzőt, Bródy János ekkor fordult az ártatlan gyermekdalok megírása felé (lásd Micimackó), s a többieknek is tartaniuk kellett a szájukat, ha meg akartak jelenni lemezen. Ha valaki renitenskedett és Bors Jenő kritériumait nem teljesítette, az rögtön jelenthetett hivatkozás alapot arra, hogy félreállítsák.
Bors Jenő jelentése szerint a magyar zenészekről elismerően nyilatkozott a korabeli szocialista és nyugat-európai sajtó egyaránt, ám utóbbi piacra betörni lehetetlen volt a pénzhiány miatt. Arról is beszámolt, hogy néhány előadó az év több mint felét valamely szocialista országban töltötte, mert ott sokkal nagyobb gázsit kaptak – nesze neked, „legvidámabb barakk”! –, sőt azt is leírta a pártközpont nagy megrökönyödésére, hogy az NDK televízióban a magyar popzene több műsoridőt kapott, mint itthon, Lengyelországban pedig hamarabb jutottak közös színpadra világsztárokkal (újabb pofon a „legvidámabb barakk” hazug teóriájának). Bors Jenő kijelentette: „A magyar szórakoztatózene sokkal kevésbé ellenőrzött, sokkal kevésbé behatárolt piacon kél versenyre a nyugati divatáramlatokkal és hatásokkal, mint a szórakoztatás más jelenségei.”
Az MHV vezetése emiatt úgy vélte, a pop-rockzene sokkal nagyobb befolyással volt a fiatalok érzelemvilágára, szórakozására, ízlésére, mint más művészeti irányzatok.
A divathullámokat azonban nem tartotta pozitív jelenségnek a könnyűzenében, ennek ellenszeréül a sokféleséget ajánlotta, ami viszont maradéktalanul nem valósulhatott meg, hiszen jó néhány zenei irányzat Nyugatról jött, ezért kezdetben nem kaphatott nagyobb lemezkiadási lehetőséget.
Borítókép: előtérben balra Pierre Boulez francia zeneszerző és karmester, jobbra Bors Jenő, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat igazgatója. Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán
