Amikor Révész Sándor 1981-ben kilépett a Piramisból, egy ideig nem aktivizálta magát a könnyűzenei életben. Eleinte ugyan bevitte saját ötletét a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) két vezéréhez, Bors Jenőhöz és Erdős Péterhez, ám nekik nem tetszett a felvázolt zenei koncepció. Ezután egy nemzedék bálványa, amilyen halkan csak lehetett, becsukta maga mögött az ajtót, nehogy azt higgyék a főkorifeusok, hogy megharagudott rájuk, mert erről tényleg nem volt szó. Ahogy fogalmazott:
– Huszonnyolc évesen számoltam azzal – tudatában annak, hogy egyetlenegy lemezgyár van Magyarországon –, hogy nekem talán soha többet nem lesz keresnivalóm ebben a szakmában, amit ezzel a csendességgel tudomásul vettem.
Vargabetű a világtengeren
1982 októberében csörgött a telefonja, és egy bizonyos Benedek Tamás klarinétos volt a vonal túlsó végén, aki a poszt megüresedése miatt alig egy hét múlva Hamburgból induló luxushajóra keresett énekest a nyolctagú zenekarába. Mivel volt szabad kapacitása, Révész Sándor igent mondott, és beutazta a fél világot velük, miközben az éppen aktuális világslágereket adták elő az utazó nagyérdemű közönségnek. Tartott mindez fél évig, majd az észak-németországi szigetre, Borkumba mentek, ahol szintén fél évet zenéltek még együtt. Az énekes erre úgy emlékezik: – Ez mind a mai napig szép emlékem, kedves, öreg veteránokat ismertem meg személyükben, akik naprakész, nagyszerű, jó humorú zenészek voltak. – Akkor még talán nem is gondolta, hogy ez az egyéves távollét és az ott szerzett élmények ihletet adnak majd a születendő új lemezéhez.
Lírai dal két napon belül
Noha már korábban megvette, 1983-tól, a hajóút után vonult tizenöt évre az ásotthalmi tanyájára, s erre az időszakra esik élete első szólólemezének elkészítése is 1985-ben. Mindez lemezgyári ösztönzésre történt, Wilpert Imre, az MHV akkori főszerkesztője írt neki Ásotthalomra, és vetette fel az ötletet, hogy mi lenne, ha Presser Gáborral és Sztevanovity Dusánnal alkotnának egy egyéni, igényes hangvételű lemezt. Révész Sándor ezt szakmailag óriási megtiszteltetésként élte meg, ahogy kifejtette: az együttműködés rövid, de intenzív volt, aminek az 1985-ös lemez őrzi a lenyomatát, s ezt „a mai napig szeretettel őrzi a szívében”.