Az MHV és a rendszerváltáshoz vezető út II. rész

Az új sajtótörvény 1986-os bevezetésével a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat végképp elveszítette monopóliumát, és ezt követően sportnyelven szólva már csak futott az eredmény után. A fokozatos, az idő előrehaladtával egyre gyorsuló piacvesztése súlyos tekintélyveszteséggel járt, melynek következtében a rendszerváltáskor a lemezkiadók között már csak a középvállalatokhoz tartozott az egykoron szebb napokat látott egyeduralkodó cég, amelynek ennek tetejébe még egy privatizációt is el kellett szenvednie.

A Bors Jenő által nem kedvelt Beatrice koncertje 1987-ben Fotó: Fortepan / Ambrus Tibor

Nem nevesítette meg, de kétségkívül a Beatricére és az alternatív együttesek képviselőire gondolt, ugyanakkor szerinte Nyugaton is előfordult, hogy nem kaptak kellő publicitást bizonyos zenekarok.

A Bors Jenő által nem kedvelt Beatrice koncertje 1987-ben
Fotó: Fortepan/Ambrus Tibor

Bors Jenő okfejtése ugyanakkor ingatag alapokon állt, mivel Erdős Péterrel együtt nemcsak a bevétel szempontjából, hanem

ideológiai alapon is döntöttek a lemezek megjelentetéséről.

Önmagával is némiképp vitatkozva azonban kiadáspolitikájuk jogosságát is hangoztatta: „Mi az uralkodó politikai viszonyok között hittel és meggyőződéssel dolgoztunk és nem mutogattunk felfelé, ha népszerűtlen vagy egyes rétegek számára kellemetlen döntéseket hoztunk.” Ugyanakkor visszatekintve addigi működésükre, védve a mundér becsületét, leírta, hogy „mindent megtettünk a határok mértéktartó tágítására. […] A magyar intézmények sorában elsőként álltunk a beatzene mellé, amikor a Magyar Rádió még évekig nem ismerte fel az ízlés és divat korszerű változását. Kiálltunk a Jelbeszéd mellett, amikor mások tiltották, ha arra buzdított, hogy ellenálljunk mindenféle szélnek, de nem tűrtük, ha kikezdte szövetségi kötelezettségeinket. Támogattunk minden olyan bátor és szókimondó irányzatot, amely figyelembe vette a társadalmi szerződés, a társadalmi béke prioritását, de nem voltunk hajlandók terjeszteni olyan társadalomellenes magatartásokat, amelyek napjainkban a bőrfejű mozgalmakba torkollnak.” A közeljövő esélyeit is latolgatta az MHV vezetője dodonai mondatában, ami nem lehetett egyszerű feladat, tekintve a politikai helyzet képlékenységét: „A Hungaroton vezetői és dolgozóinak túlnyomó többsége a kibontakozás elkötelezett híve és az országgal együtt a kibontakozás gazdasági és politikai útját keresi.”

Nagy Feró „árulása”

Akárhogy is ágált Bors Jenő ellene, az MHV 1988 végére olyannyira elveszítette hídfőállásait, hogy ekkorra már a pártállamtól semmilyen formában nem függő magánvállalkozások is megerősödtek annyira, hogy kiadhattak lemezeket. Az egyik legelső fecskével, a Ring Recordsszal még összetűzésbe is került az MHV, amikor a Tátrai Band – még Horváth Charlie nélküli, Vertig József énekessel felálló – első, 1987-ben Szerencsejáték címmel kiadott lemezének magánterjesztését próbálta megakadályozni úgy, hogy körlevelet adott ki a hanglemezboltoknak, kérve, hogy ne vegyék át a korongokat. A szellem azonban már kiszabadult a palackból, gomba módra kezdtek szaporodni a komolytalan és még kevésbé komoly magánlemezcégek. Ezek 1988-ban 19-en lettek és összesen 72-féle poplemezt bocsátottak piacra.

Nagy Feró és az 1987-ben újra összeállt Beatrice is 1988-ra érte el a Ringnél, hogy nagylemezük legyen, amiből rögtön dupla album lett. A „nemzet csótánya” eleinte az MHV-vel tárgyalt, de aztán átigazolt a Bálint Péter vezette Ring Recordshoz. Előéletét, az elszenvedett packázásokat ismerve nem kell csodálkoznunk azon, hogy nem voltak ezzel kapcsolatban különösebb aggályai. Amikor pedig az MHV igazgatósági ülésén erről mit sem tudva megbeszélték volna, hogy mely számaikat engedjék, és melyeket ne, Bors Jenő bejelentette, hogy „Uraim, Nagy Feró elhagyott bennünket!” (1988-ban már ők sem használták az „elvtárs” kifejezést). Az ügy pikantériája az volt, hogy a művész állítólag ekkor már felvett némi előleget a lemezkészítésre, és az MHV ütemtervében is szerepelt a Beatrice-lemez, igaz, a számok listája még akkor sem volt végleges. Erdős Péter azonban még ebben a kritikus pillanatban is úgy reagált, hogy

megér az MHV-nak akár kétszázezer forintot is, hogy Nagy Feró nem tartozik hozzájuk.

A Beatrice emblematikus frontembere a mai napig emlegeti, hogy egy alig több mint egy évtizede bemutatott, Erdős Péterrel a rendszerváltás forgatagában készített interjú alapján lett számára egyértelművé, hogy az MHV a Beatricével soha nem szeretett volna önálló nagylemezt készíteni. Az LGT-vel és az Omegával hiába készítettek közös albumot 1980-ban a kisstadionbeli koncertjükről, Feró akkor is azt nyilatkozta, hogy „nem vagyunk teljesen boldogok”, az ominózus Erdős-interjú pedig a legjobb bizonyíték arra, hogy őket mindig csak hitegették, így 1988-ban sem lehetett volna lemezük az MHV-nél, és ezért választották a Ring Recordsot. Persze ne zárjuk ki annak a lehetőségét, hogy a diktatúra jelentős lazulása közepette mégiscsak adtak volna nekik lehetőséget az önálló megszólalásra, hiszen Feró korábbi zenekarával, a Bikinivel két nagylemezt is kiadhatott 1983-ban, illetve 1984-ben, valamint a Hamletet is lemezre vihette, de

a Beatrice mindig vörös posztó volt a pártállam idején az MHV szemében.

A Ring vállalkozása egyébként a sikeres kezdet ellenére végül kudarcba fulladt, hiába jelentették meg a Tátrai Band és a Beatrice dalait, majd a Hobo Blues Band korábbi betiltott számaiból összeállított Tiltott gyümölcs című lemezt, nem tudtak versenyben maradni, mert – a hivatalos verzió szerint – az említetteken kívül inkább rétegzenékkel foglalkoztak, amelyek nem vonzottak nagyszámú közönséget, így nemsokára felhagytak működésükkel.

Redőnykészítők, építési vállalkozók, pékek, előre!

A rendszerváltozás viharos gyorsasággal hívta elő legális módon a Ring Recordson kívül is a többi kis, immáron magántulajdonban lévő lemezcéget, amelyeknek a legnagyobb kihívást éppen az jelentette, hogy a korongok préselését az MHV-val kellett elvégeztetniük, hiszen nemhogy a préselés műszaki felszereléséhez, de az alapanyagok beszerzéséhez sem volt elegendő tőkeerejük, ők csak a kiadásra és a terjesztésre vállalkozhattak. Az első magáncég, amely saját alapanyagot állított elő, a Hungaropop Kulturális Kiadó és Szolgáltató Vállalat volt, de gyártásra ők sem vállalkoztak, helyettük 1989-ben a Horváth István redőnykészítő és műanyaggyártó kisiparos által alapított Nívó Kft. adta ki saját alapanyagból és a mohácsi farostlemezgyárat igénybe véve Jugoszláviából vásárolt présgépeken Demjén Ferenc A Szabadság vándora, az MHV (Menyhárt–Homonyik–Vikidál) Ébresztő című és a Bojtorjánnak az együttes nevét viselő lemezét nagy feltűnést keltő, rikító kék színű korongokon.

Demjén Ferenc A szabadság vándora című korongját a Nívó Kft. adta ki 1989-ben

Ezeket azonban a Kereskedelmi Minőség-ellenőrző Intézet 1989 nyarán betiltotta, rossz nyelvek szerint ebben benne volt az immáron elvesztett monopóliumát még mindig féltő lemezgyár keze is, melynek következtében a Nívó Kft. csődbe ment. A kazetták sokszorosítását azonban a kisvállalkozók is el tudták végezni, így ezen a téren már nemcsak egymással, de elméletileg akár az MHV-vel is versenyre kelhettek.

A kis kiadók közül jó néhányan tiszavirág-életűek voltak, ide tartozik a Holdex Kisszövetkezet, amely Kadlott Karcsi-kazettákkal kezdte 1987-ben, majd a Csillag születik tehetségkutató szponzorálásával folytatta, de végül megszűnt. A Proton Kiadó valamivel jobban járt, mert a Holdexből Enyedi Ernő vállalkozó a profitot ide csoportosította át, így a legtöbb nagy névvel (Demjén Ferenc, Vikidál Gyula, Homonyik Sándor, Varga Miklós, Edda Művek, Első Emelet, Pál Utcai Fiúk, Európa Kiadó) le tudtak szerződni. Ők csak a multinacionális cégek megjelenésével gyengültek meg 1992-től, ezután jelentősen kisebb piaci részesedéssel ugyan, de Python néven folytatták tovább. A Rákóczi Sütőipari Kisszövetkezet elnöke, Vadász György 1989 márciusában jelentette be, hogy lemezkiadásra szeretnék a fejüket adni. Így került a Rákóczi kiadóhoz az R-GO, a Moho Sapiens, az A.D. Stúdió, a Tátrai Band, Zorán és Szűcs Judith, de ők is alulmaradtak a multik gerjesztette versenyben. Rajtuk kívül több, rétegzenét felvállaló kis kiadó is alakult a rendszerváltozás előestéjén vagy idején, ide tartozik a Nagyferó Produkció, a Fekete Lyuk Hangja és a Trottel Records. Rocktörténeti érdekesség, hogy a lemezkiadásba beszállt az 1989-ben Stabil Nemzetközi Countryfesztiválra keresztelt rendezvény fő szponzora, a Stabil Építőipari Fővállalkozói Kisszövetkezet is. A cég vezetője korábban a Silvers együttesben dobolt, így adott volt a kötődés a zenés szakmához. Akkoriban ez a vállalat prosperált, még Algériában, Ausztriában és az NSZK-ban is dolgoztak, az építőipari vállalkozás mellett pedig ők is elkezdtek foglalkozni hanglemezek és kazetták kiadásával. Első hanghordozójuk 1988-ban jött ki, a Marcellina Pjt Fohász a szerelemért című lemezét adták ki, ami nagy példányszámban fogyott, ennek ellenére a későbbiekben nem maradtak a piacon. A Marcellina Pjt első lemezét egyébként hivatalosan a Szimultán Rt. jegyezte, ebben volt érdekeltsége a Stabil kisszövetkezetnek.

Marcellina lemeze nagy példányszámban fogyott

A Szimultán Rt. a KFT együttes Édes élet című lemezét tervezte piacra dobni 1988 karácsonyán, ám a terjesztési problémák túlnőttek a vállalkozáson, amely emiatt csődbe ment.

A multik diadala

Az 1990–1991-es esztendőkben már az előző néhány év tapasztalatát felhasználva jöttek létre a megszűntek helyére lépő új lemezkiadók, hogy aztán – az MHV-Hungaroton kivételével – néhány évvel később átadják helyüket a Magyarországon is helyet követelő multinacionális lemezkiadóknak. Ezek a magyar cégek a teljesség igénye nélkül: Magneoton, Quint, MMC Records, Zebra, Craft Records, Record Express, Rózsa Records.

A rendszerváltozás a hazai lemezkiadásban a multinacionális cégek megjelenésével fejeződött be.

Nemzetközi kiadványokkal a magyar magáncégek közül elsőként a Hegedüs László által vezetett MMC Records foglalkozott, ők 1990 nyarán katalógusszerződést kötöttek a Warner Music és a Polygram (később Universal Music) kiadókkal. 1990 végén a BMG is licencek eladásával foglalkozó képviseleti irodát nyitott Magyarországon. 1991-ben a Warner Music megvásárolta a Magneotont, a Polygram pedig az MMC Records-ot, majd 1992-ben az EMI megvette a Bors Jenő által alapított Quint kiadót, és a Sony Music is önálló céget indított. Így teljes lett a világhálózattal működő öt „major” lemezkiadó képviselete Magyarországon, ahogy

miután a nagy halak megették a kicsiket, egy korszak is végérvényesen lezárult a magyarországi lemezkiadás történetében.

Utójáték – Bors Jenő köpönyegforgatása

Talán a sors furcsa fintoraként értékelhető, hogy Erdős Péter nem érhette meg a rendszerváltást, alig egy hónappal az első szabad választások előtt, 1990. február 21-én meghalt. A politikai fordulat Bors Jenő karrierjére is negatív hatással volt: az Antall-kormány azonnali hatályú felmondólevelét 1990. július 16-án kapta kézhez. A nagy sietség hátterében az húzódott, hogy az EMI szerette volna megvásárolni az MHV-t piaci áron, ami akkoriban egymilliárd forintot jelentett, de a már mindenre kiterjedően előkészített kontraktus aláírását az Antall-kormány egy huszárvágással Bors Jenő leváltásával megakadályozta, s így

magyar kézben maradhatott a nemzeti kulturális vagyont jelentő hazai könnyűzenei felvételgyűjtemény.

A levitézlett kommunista hivatalnok helyére az üzleti élethez nem sokat konyító orgonaművészt, Ella István nevezték ki a cég élére, ami ellen a zenész szakma egy része, 65 művész tiltakozott a kormányfőhöz írt levélben 1990. július 24-én, de nem értek célt.

Az új MHV-vezetés nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy a nemzeti érdekek szem előtt tartásával meghiúsítsa az adásvételt, olyan árat szabott, hogy az érdeklődő EMI elállt a vásárlástól. A cégnél ezzel egyidőben azonban anyagi csőd fenyegetett: a pénztár üres volt, ráadásul ötvenmilliós adóhátralékot halmoztak fel, a dorogi lemezgyárra és raktárházra felvett százmilliós nagyságrendű banki hitelek törlesztőrészletei pedig ekkor kezdtek esedékessé válni. Az MHV helyzetét tovább rontotta, hogy a Nyugatról dömpingszerűen beáramló lemezekkel nem tudta felvenni a versenyt, illetve további fejtörést okozott neki a hazai konkurens vállalkozások. A válság nyomán Wilpert Imre és Boros Lajos főszerkesztőktől is megváltak, az MHV-Hungaroton popszerkesztőségének élére pedig Benkő Lászlót nevezték ki, aki immáron csak egy közepes nagyságú céget örökölt elődjétől. Bors Jenő élete egyébként a rendszerváltás után is tartogatott meglepetéseket: az MHV éléről való eltávolítása után sutba dobva a lenini dogmákat és a tervgazdaságba vetett hitét 1990 nyarán megalapította a Quint hanglemezkiadót, ahol kipróbálhatta magát élesben is a piacgazdaságban. Itteni munkája során a profit érdekében még saját magát is szembeköpte, amikor belátta, hogy érdemes szerződtetnie olyan zenészeket, akiktől korábban ideológiai alapon kategorikusan elzárkózott. A legékesebb példája ennek a Beatrice, akiknek az Utálom az egész XX. századot című LP-jét 1991-ben adta ki a rajongók nagy örömére.