„Ezen irányadó elvek alapján három fő lehetőséget határoztunk meg, nevezetesen a tagállamok által támogatások formájában finanszírozott támogatást, az unió által a pénzügyi piacokon felvett hitelből finanszírozott korlátozott visszkereseti jogú hitelt, vagy a befagyasztott eszközök pénzeszközegyenlegéhez kötött korlátozott visszkereseti jogú hitelt. Ezeket részletesebben a levél melléklete ismerteti” – tér rá a lényegre az Európai Bizottság feje.
Ez pedig a gyakorlatban azt jelenti, hogy Brüsszel újabb közös adósságba hajszolná bele a tagállamokat azért, hogy eurómilliárdokkal támogassa a korrupt kijevi rezsimet.
„A különböző lehetőségek eltérő hatással vannak a tagállamokra, ezért a megfelelő megoldás megtalálásához elengedhetetlen a kollektív elkötelezettség és az erős szolidaritás. Most az a legfontosabb, hogy gyorsan egyértelmű megállapodásra jussunk arról, hogyan biztosítható, hogy az Ukrajnának szükséges finanszírozásról a decemberi következő Európai Tanács-ülésen megállapodás szülessen. Ezzel továbbra is nyomást tudunk gyakorolni Oroszországra, megfosztva a győzelem reményétől, megteremtve az alapot a harcok felfüggesztéséhez és a régóta várt béketárgyalásokhoz” – összegzett Von der Leyen.
A konkrét megoldási javaslatokat a levél melléklete részletezi. Ebben Von der Leyen azzal érvel, hogy Ukrajna megerősítése ugyanolyan fontos Európa, mint a háborúban álló ország számára.
Európa kiáll Ukrajna mellett. Oroszország agressziójának folytatódásával és a háború költségeinek növekedésével Ukrajna pénzügyi ellenálló képessége gyengül. 2026-ban és azután is tartó, fokozatos támogatás nélkül Ukrajna komoly kockázatnak van kitéve, hogy gazdasági patthelyzetbe kerül, ami aláássa önvédelmi képességét és az alapvető állami funkciók fenntartását
– írta az Európai Bizottság elnöke.
Nyilvánvaló, hogy nincs könnyű megoldás
– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ez tükrözi a kihívás nagyságát és „Európa történelmi felelősségét” is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!