Edda, Beatrice – kiszabadult a szellem a palackból

A rockzene mindig is érzékeny volt a közéletre, ez a rendszerváltás éveiben hatványozottan megmutatkozott. Különösen igaz volt ez a „legfeketébb fekete bárány” bandára, a Beatricére, amely az Azok a boldog szép napok című slágerével gyakorlatilag egybeforrt a politikai változásokkal.

Mindkét koronavírus-fertőzött Edda-legenda jobban van már Fotó: Illyés Tibor Forrás: MTI

Szakadt országnak szakadt elnököt!

Nagy Feró különben ezt a számot az összes többi újjal együtt elvitte a Magyar Hanglemezgyártó Vállalattól (MHV) a már teljes egészében magánkézben lévő Ringhez. Igazából nem is volt sok reménye, hogy a még fél lábbal mindig Erdős Péter befolyása alatt (is) lévő vállalatnál különösebben sok babér terem számára. Egy halála előtt nem sokkal Erdőssel készített, éppen ezért tökéletesen őszinte hangvételű, jóval a rendszerváltás után napvilágra került interjúból az is kiderül, hogy ő soha nem is akarta kiadni a Beatrice számait. Egy kis szépséghiba azért csúszott az ügymenetbe, Feró állítólag felvett egy nem is olyan kis összeget a lemez előlegeként, de aztán arra a sok borsra (akár nagy kezdőbetűvel is írva) gondolva, amit az orra alá dörgöltek, mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül ment át a magánkiadóhoz. Utólag azt mondhatjuk, megértjük ezt a lépést is, még ha egy kicsit betyárosra is sikeredett.

Amikor Bors Jenő MHV-igazgató a soron következő szerkesztőségi ülésen bejelentette, hogy „Uraim, a Nagy Feró elhagyott bennünket” (ekkor már nem elvtársozták egymást a nagykutyák sem), állítólag Erdős cinikusan csak annyit mondott: nekünk még kétszázezer forintot is megér, hogy a Nagy Feró ne nálunk legyen.

Az Azok a boldog szép napokat, még ha mindenki kívülről fújja is, érdemes közelebbről is megvizsgálnunk. A felütése így hangzik: „Már csak emlék, mikor még nem voltál”, ami azt sugallja, hogy még igencsak létezik az a valaki, akit megszólít, ugyanakkor azt is megállapítja, hogy amikor ez az illető ott van a közelében, lassabban telnek a percek. Az, hogy a szöveg a továbbiakban arról szól, hogy minden kis zajra felébred, mert azt hitte, megjöttek hozzá, még szintén lehetne az idill része, de a szovjetek kivonulásának fényében inkább olyan felhangot kap, hogy megijednek a fegyveresek mozgásától. A harmadik versszakban aztán már „magányról álmodik a remény”, s ez az állapot csak eszkalálódik a továbbiakban, amikor beáll az ősz, majd a tél az illető eljövetelével. A katarzis kétségkívül az unalomig ismert refrénben érkezik el, a „Te nem tudod, milyen jó nélküled” kiszólást egyaránt lehetett értelmezni egy elhagyott kedvesre és magukra a szovjet katonákra is. A sláger népszerűségét mi sem támasztja alá jobban, mint az a tény, hogy nemcsak a Beatrice-koncerteken énekelték torkuk szakadtából, hanem a diszkókban is feltették a lemezjátszókra, így varázsolva belőle egyfajta rendszerváltós közérzeti himnuszt. A dal csattanója az, amikor az énekes könnyes szemmel rettegett attól, hogy nehogy lemaradjon a vonatról az, akit kivitt az állomásra. A „nemzet csótánya” ezúttal is megmondta a frankót, mintegy szócsőként állva a rendszerváltók élére, és ettől lett igazán autentikus ez a dal, egyúttal így vált a harminc évvel ezelőtti rendszerváltás egyik, ha nem a legpregnánsabb könnyűzenei lenyomatává. Nagy Feró az óriási sikeren felbuzdulva még köztársasági elnöknek is jelöltette magát, „Szakadt országnak szakadt elnököt!” felkiáltással. Hogy nem ő lett Magyarország első szabadon megválasztott államfője, az alapvetően nem rajta múlt.

Változó idők és ami utána jött

Az Edda Művek 1988-as Változó idők című nagylemeze egyértelműen a fordulatot megérezve született meg. Pataky Attila, az Edda frontembere ezzel kapcsolatban azt mondta: „Eléggé intuitív pali vagyok, és engem is meglepett ennek a lemeznek a valóságszerűsége. Sok Edda-dal nem igazán az én érdemem, fentről kaptam hozzájuk segítséget. Valószínűleg ilyen volt a Változó idők is, ami egy kiváló album, nagyon-nagyon szeretem. Mindig meghatározta az is a dalokat, hogy milyen állapotban volt a zenekar vagy éppen az ország. Hogy milyen változások előtt vagy után állt.” Ennek megfelelően az album dalai jócskán merítenek az akkor őket körülvevő világ tapasztalatairól, benyomásairól.

Fotó: Discogs

A lemez a címadó dallal kezdődik: az emberek elidegenedése felgyorsult, a változó időket pedig gyorsan el kell fogadni, még akkor is, ha netán bármiféle visszarendeződés következik be. Ahogy Pataky Attila is énekli, 1988-ban még kevés volt a lázadó, a többség meghajolt a hatalom előtt. Némiképp a paranoia is helyet kap a szövegvilágban, amikor arról esik szó, hogy számítógéppel ellenőrzik a társadalmat a „jóllakott pöffeszkedők”. Az Ég a házunk metaforája a hazának, a társadalom pedig igazi változást akar „ennyi korom” és „ennyi duma” után. A kérdőjel, és a „nem biztos semmi se még” életérzése viszont tipikus rendszerváltó jelenség, egyáltalán nem lehetett még egyértelműen kijelenteni, hogy itt változások lesznek. Addig is „Menetelünk együtt csodákra várva / Néhány hét és még néhány év”. Tipikus jelenség az egymás hibáztatása az egyre inkább felgyülemlő bajokért: „Generációnk sapkáját szemébe húzza / S minden baját a másikra fogja”. De ekkor még a szöveg szerint csak kér és fél a nép, ami azt vetíti előre, hogy ha nem lesznek komolyabb változások, akkor ez radikalizálódhat.

A Börtön című dalt minden bizonnyal az Edda Művek fogva tartottaknak adott koncertjei hívták életre. Pataky ezúttal is a lényegre tapint: felveti, hogy azoknak, akik eddig szabadlábon voltak és bajba juttatták az országot, azaz a kommunista vezetőknek, börtönben kellene lenniük.

Az Érdemben megjelenik, hogy már nem az a menő, aki nincstelen (vagy legalábbis elhiteti magáról a többiek előtt, hogy az), ahogy azt a kommunisták álszent módon harsogták, és tesz egy egyértelmű utalást az ochlokráciára (amikor például cipőfelsőrész-készítőből igazságügy-miniszter lehetett, lásd az 1956 utáni megtorlásokat részben irányító Nezvál Ferencet). Előjön, hogy mindenkinek lehet választani, akár a régi időkre, akár a változásokra is lehet voksolni, miközben a legenda, azaz a régi rendszer leomlik. Az Edda-tábor nagy ívű indulója, a Mindig veletek és az instrumentális Lisztománia után a Megmondtam című nóta a fiatal nemzedékeket szólítja meg azzal, hogy a jövőt illetően kell az egymás iránti bizalom és a remény, ugyanakkor a gazdasági válság („de a forint ettől nem lesz kemény”, „zavarosak a grafikonok”, „a kifejezések pontatlanok”) is kézzelfoghatóvá válik. Tematikájában szorosan kapcsolódik ehhez a zárószám, a Fohász, amely az új nemzedékekért emeli fel szavát annak érdekében, hogy ne kelljen csalódniuk a jövőjükben, szemben az idősebb generációkkal, akik kénytelenek voltak elszenvedni a pártállami visszaéléseket.

A Szaga van! 1989-es Edda-lemezt Még kér a nép címmel tervezték megjelentetni, borítóján egy konzervdobozból kikandikáló Kádár János-fejjel úgy, hogy Pataky Attila a képen előtte térdelt volna. Kádár János halála után azonban ezeket az elképzeléseket sutba dobták, de a lemez ettől még a rendszerváltás egyik fontos zenei produktuma lett.

A nyitószám, a Mi vagyunk a rock legfőbb politikai mondanivalója az, hogy a magyarok dereka nem hajlik kellőképpen, s az átmeneti állapot miatt „a frász tör ki mindenkit, pedig mindent, mindent lehet”, miközben a kommunisták már a hatalomátmentésen dolgoznak, hamis dallammal. A Tűzközelben a gyári szürkeségélményből táplálkozik, ennek metaforájával élve pedig azt fájlalja, hogy a múlt rendszer kiégette az emberekből mindazt, ami szép volt, és ezt genetikusan még a következő nemzedékek is megérzik majd. Némi elégtételt jelent a dalban az apokaliptikus kép, hogy a hazugok a tűzben elégnek.

A Főnök voltál Kádár János morális megsemmisülése, aki felett eljárt az idő, jelszavai semmivé váltak, amiből ő viszont semmit nem érzékel, holott ma már egy életlen késhez lehet hasonlítani. Az össztársadalmi ellenállást az indulatos „Tűnj el!” felszólítás testesíti meg, a haragot pedig még az is generálja, hogy azzal áltatta őket, hogy a sok munkával szép jövőre és sikerre lehet szert tenni.

Az Edda a Régi barátság című számban a magánszférában figyelhető meg az új idők szava, míg a címadó Szaga van! a felelősség áthárítását és a becsületesség lábbal tiprását állítja pellengérre, miközben a hétköznapi emberek becsapottan, értetlenül állnak a fejlemények előtt, és pontosan emiatt van szaga a szabadságnak. Az eredetileg címadó Térdre a nép előtt a szovjet megszállás alatt sokat szenvedett magyar nép figyelmét hívja fel a demokrácia gyakorlására.

Az 1990-es Győzni fogunk! című Edda-lemez már nem politizál annyira, mintha Pataky Attila kiírta volna magából a rendszerváltást, de még inkább azt állapíthatjuk meg, hogy néhány pályatársához hasonlóan megelőzte korát. A címadó szám optimista hangot üt meg, noha a szimbólumként megjelenő zászló meggyötörten lobog. A híd a nemzetépítés, s így a határon túli magyarok felkarolásának kérdéseire is utal, valamint a szolgaságra, amikor az emberek csak álmodhattak a szabadságról. A Ha felkel a Nap című dal a rendszerváltás utáni időszakra koncentrál, de még itt is becsempésztek két sort a bukott kommunista rezsimről: „Nem kell már megfigyelni / És nem figyelnek téged”. Végül a Nyár van laza kis dalába is sikerült elrejteni a pártállami rendszerben való csalódottságot, hiszen a szocializmus pangásában mindenkitől elloptak pontosan annyi évet, amennyit benne töltött.