Pataky Attiláék folyamatosan hangoztatták, hogy Budapesten kívül is van élet, hiába éltek 180 kilométerre a fővárostól. Az első roham az Edda lemezeiért 1980 májusában zajlott – de sokan már megszerezték április 29-én a hőn áhított hanghordozót –, ami kitartott hosszú hónapokig, összesen pedig ez idáig több mint negyedmillió fogyott el belőle. Az óriási érdeklődésnek köszönhetően nem kellett sokat várni, hogy arany-, majd szinte azonnal platinalemez legyen az Edda I-ből, így aztán méltán és stílszerűen tartottak egy nagyívű Platina-turnét. Negyven év távlatából kijelenthető, hogy a magyar rocktörténet kincses tárházának egyik alapkövét tették le a fiúk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat asztalára, azaz keverőpultjára és présgépeire.
A berobbanás körüli időszakra így emlékszik vissza Pataky Attila: „A zenekar a koncertek előtt úgy próbált, mint a vadállat. Éjjel-nappal gyakoroltunk. Még a turnébuszban is azon agyaltunk, hogy lehet jobb a következő koncert. Mint afféle naiv dizájnerek, állandóan a megjelenésünkön, a megszólalásunkon törtük a fejünket.” Zselencz László, az Edda Művek basszusgitárosa, aki családi házának garázsában helyet adott a zenekar próbáinak, ehhez kapcsolódóan elmondta, hogy még akkor is, amikor kezdett kialakulni az első sikerszéria repertoárja, a legnagyobb turnék közepette a dobos kivételével mindenki vitte a kis felszerelését, és próbáltak a szállásukon.
Hiába voltak már meg egy adott szám legfontosabb részei, tovább gondolkoztak azon, hogy lenne legjobb a hangszerelés, hova milyen díszítések, nüanszok férnek el, és mindenki csiszolgatta még a saját hangszeres szólamait is.
Az eredmény önmagáért beszél, a több év alatt beérett anyag mindegyike gyöngyszem, és egytől egyig sláger, már-már legendává nemesülő szerzemény lett a korabeli, rockot szerető közönség körében. Menet közben, csak úgy lendületből kiadtak egy kislemezt még 1979-ben a Budai Ifjúsági Parkban tartott koncertjükből, amiből két húzószámot, a Minden sarkon álltam már és az Álom címűt választották.