A Nemzeti Ellenállás Mozgalom plakátkampányt indít a választások előtt. Szűcs Gábor a mai kecskeméti sajtótájékoztatón kiemelte: mindannyian tudjuk, hogy négy hónap múlva választások lesznek, ahol a Tisza Párt is indul, és már dolgoznak saját programjukon. A kampány célja, hogy a szervezet üzenetei eljussanak a választókhoz, és felhívják a figyelmet a közelgő voksolás fontosságára – írja a Metropol.

Szűcs Gábor szerint a Tisza Párt továbbra sem fedi fel választási programját: több szereplőjük – köztük a gazdasági tervezésben dolgozó Dálnoki Áron és a párt alelnöke, Tarr Zoltán – is azt mondta, hogy a részleteket „nem szabad” vagy „nem lehet” előre elárulni.
Ezért sokakban felmerült a kérdés, miért titkolják a terveiket, és mi lehet bennük annyira súlyos, hogy attól tartanak: idő előtt ismertetve „megbuknának”
– fogalmazott Szűcs Gábor.
Hozzátette: hiába próbálták visszatartani az információkat, a program kiszivárgott, az Index pedig nyilvánosságra hozta a tervezett megszorításokat.
A Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja szerint a legérzékenyebb pont az szja átalakítása:
a jelenlegi 15 százalékos egykulcsos adót 22 és 33 százalékos sávok váltanák fel, 416 ezer forintos bruttótól már magasabb kulccsal. Mint mondta, ez egy átlagbért kereső magyar számára évente mintegy 234 ezer forintos pluszterhet jelentene.
Ezután arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak a személyi jövedelemadót emelné meg a Tisza.
Itt van a társasági adó kérdése, ami jelenleg egységesen 9 százalék. Itt sávokat határoznának meg ugyanúgy progresszívan, mint a személyi jövedelemadónál. Kisvállalkozásokra 9 százalékos adóját, 13,5 százalékra, közepes vállalkozásokra 18 százalékra emelnék, a nagyvállalatoknál pedig ez 21 százalék lenne, és végül a multinacionális cégeknél 25 százalék
– tette hozzá.
A terhek növekedése elkerülhetetlenül áremeléseket hozna
Szűcs szerint azért különösen súlyosak a tervezett adóemelések, mert a magyarok többsége a kkv-szektorban dolgozik.
Ha nőnek a terhek, a cégek kénytelenek lennének árat emelni – ami újabb inflációt hozna –, vagy elbocsátásokba kezdenének.
A nagyvállalatok akár ki is vonulhatnak, ami tovább növelné a munkanélküliséget.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!