A botfülű popcézár esete a zenei rendezővel

Erdős Péter pártállami botfülű popcézár sakkfiguraként játszott a korabeli populáris szcéna résztvevőivel, játékmesterként az ő szava volt a döntő, egyetlen jelentős döntés sem születhetett a tudta nélkül a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) berkein belül. Jól átgondolt lépéseivel 1968-tól egyre jobban behálózta maga körül az embereket, és még az MHV alkalmazottai közül is taktikusan leszámolt azokkal, akik veszélyt jelenthettek rá, az egypártrendszer rideg valósága pedig megsokszorozta ezeknek a stratégiai lépéseknek a jelentőségét.

Erdős Péteren persze akadt fogás a fentieken túlmenően Nagy Imréhez fűződő jó viszonya miatt is, a fővárosi pártbizottság propagandaosztálya pedig ugyancsak túlzónak találta a kilencvenhárom fegyelmit, ahogy szerintük az MHV-pártalapszerv vezetésének összetétele is hagyott kívánnivalót maga után. Jellemző a slendrián diktatúrára, hogy ezek a megállapítások pusztába kiáltott szavak maradtak, a színfalak mögött pedig Erdős igen jól keverte a kártyákat, mert az ügyet végül 1972. július 28-án a fővárosi pártbizottság végrehajtó bizottságának határozata zárta le úgy, hogy kimondta: Serédi Istvánt megalapozottan rúgta ki az MHV. A verdikt után esélye nem volt az Erdőst balról támadó Serédinek, hogy a szakmában helyezkedjen el, így azt kezdte el terjeszteni, hogy az MHV-nál „üldözik a kommunistákat”. A zenei rendező elvesztette a háborút, és meg sem állt Svédországig. Ott telepedett le, ahol a kádári szlogenek ellenére sokkal jobb volt a szociális háló, mint Magyarországon.