Szegény nyuszi esete az ársapkával
A baloldaliaknak mindennel és mindennek az ellenkezőjével is bajuk van.
A baloldaliaknak mindennel és mindennek az ellenkezőjével is bajuk van.
A nagyobbik kormánypárt szerint a válságnak csak közös fellépéssel lehet véget vetni.
Az euró nagyszerűségéről hozsannázik a Népszavában Dávid Ferenc látnok, a DK árnyékminisztere.
A Demokratikus Koalíció a Vodafone felvásárlását bírálta, amire válaszul Dömötör Csaba elmondta: hasonló kifogást emeltek a gáztározók visszavásárlásakor is.
Dávid Ferenc hiába érvelt korábban a minimálbér felemelése ellen, a DK most minimálbért akar emelni.
Minél jobban nézzük, annál jobban látszik: irgalmatlan koponyákból áll Gyurcsányné minap összetrombitált árnyékbrigádja.
Dávid Ferenc szerint a multiknak kevesebb adót kellene fizetnie, a magyar embereknek többet.
A múlt arcai bukkantak fel, bár akadnak benne a szélesebb közvélemény előtt kevésbé ismert politikusok is.
Többször támadta az elmúlt hónapokban a rezsicsökkentést Dávid Ferenc, „árnyék” gazdasági miniszter.
Dávid Ferenc már számtalanszor kiállt a piac mindenhatósága mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A világ legismertebb gospel sztárkórusa ismét Magyarországra látogat.
Felkavaró és hátborzongató történetek a kérészéletű uralkodónőkról.
Dömötör szerint a Voks 2025 megálljt parancsolhat Brüsszel ukrán bővítési terveinek.
A lapunknak nyilatkozó Sima Shine, az Izraeli Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézetének vezető kutatója szerint a következő 24 órában eldől, milyen irányt vesz a háborús helyzet.
This is a crucial topic that transcends politics.
A közel-keleti háborús helyzet egyre súlyosbodik.
Olaszország készül az Amerika–Irán konfliktus következményeire.
This is a crucial topic that transcends politics.
A közel-keleti háborús helyzet egyre súlyosbodik.
Olaszország készül az Amerika–Irán konfliktus következményeire.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.