Simicskó István: A dollárbaloldal elégtelenre vizsgázott
Válságos időkben is fontos a nagy, nemzetstratégiai célok fenntartása.
Válságos időkben is fontos a nagy, nemzetstratégiai célok fenntartása.

A nemzetbiztonsági bizottság elnöke kiemelte, hogy minden olyan ügyet, amely a magyar nemzet biztonságát érinti, a bizottságnak tárgyalnia kell.

A Fidesz frakcióvezetője közölte, hogy több pénz érkezett külföldről a baloldal kampányába, és tisztul a kép a szereplőkről.

Gyurcsány nélkül sincs több esélye a baloldalnak az elemző szerint.

Brüsszel folyamatos politikai boszorkányüldözést folytat jogállamisági eljárások címszava alatt – hangsúlyozta a Fidesz európai parlamenti képviselője.

Durva volt a kampány, de közben a szivárványkoalíción belül is húzódtak frontvonalak.

Szinte semmilyen új információt nem tartalmazott a baloldali orgánum cikke, melyért írója kitüntetést vehetett át.

Volt, aki káromkodva adott hangot véleményének az időközi választásról.

Feszülten reagált a jászberényi polgármesterjelölt, amikor Bohár Dániel az amerikai kampánypénzekről tett fel kérdéseket.

Nincs olyan komolyan vehető ellenzéki párt, amelyik valódi alternatívát tudna nyújtani.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Akár a mesterdiploma megszerzésééig.

Lehet jobb is – kommentálta a videót a miniszterelnök.

A magyar rendőrök teljesítményéről mindenki elismerősen nyilatkozott.

Mindaddig nagyon érzékeny a kifejezésre, amíg nem ő használja másokkal szemben.

Magyarország számára egyedülálló módon nyílt meg az a lehetőség, hogy szisztematikus előkészítő munka után komplex, stratégiai megállapodáscsomagot kössön az Egyesült Államokkal – közölte a miniszterelnök politikai igazgatója.

Meredeken nőtt a menedékkérelmek száma.

Az ukrán elnök kijelentette: a várost állandó orosz dróntámadások fenyegetik, ezért többletvédelemre van szükség.

Több mint ezer labdarúgót tiltottak el ideiglenesen Törökországban.

Szakmai tévedéseket oszlat el az Oeconomus gazdaságkutató elemzője.

A honvédelmi miniszter büszke a magyar békefenntartókra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.