„Nehéz, de szép utat jártam be” — mondja a Lugas művészinterjú-sorozatában Piros Ildikó
A művésznő Piros Ildikó pályája még akkor indult, amikor természetes volt az egymás iránti tisztelet.
A művésznő Piros Ildikó pályája még akkor indult, amikor természetes volt az egymás iránti tisztelet.

A libanoni születésű kanadai sztár valóban egyedülálló jelensége a XXI. századi film világának. Idén ünnepli a 60. születésnapját, s hamarosan megjelenik első könyve is.

Ünnepélyesen köszöntötték az 1921-ben született Öhlmüller Miklóst.

Életútinterjú kilenc ülésben.

Nyolcvanadik születésnapját ünnepelte a Kossuth-díjas költő, író, műfordító.

Minden, amit a baloldal miniszterelnök-jelöltjéről, a Gyurcsány-lista vezetőjéről tudni lehet.

Ace Venturaként ismerhette meg a világ a „gumiarcú” színészt.

A Nemzet Színészének megválasztott művésznő sok simogatást és gratulációt kap az utcán, a piacon vagy a közértben, ahová jár.

A színművész közösségi oldalán osztotta meg a gondolatait arról, hogy milyen mélyről indult és milyen magasra jutott.

A napokban volt Mindszenty József, újratemetésének harmincadik évfordulója, aki az ország utolsó hercegprímása volt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A becsmérlő megjegyzésre válaszolt Szentkirályi Alexandra.

Ott a pont – osztotta meg a Fidesz frakcióvezetője egy tiktoker videóját.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója bemutatta, hogyan mentek feledésbe a parázs viták.

A XVI. kerület polgármestere szerint már most jobban és olcsóbban végzik el a munkát, gyakran a főváros helyett is.

A frontokon továbbra sincs látványos fordulat.

Ezeket a kérdéseket járta körbe a Mandiner Erőtér című geopolitikai elemzőműsorában a házigazda, Pócza István és állandó vendégei, Horváth József és Földi László.

Az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiája nem kertel: az Európai Unió birodalmi törekvései teljes kulturális összeomlásához vezethetnek.

Nehezen csikarta ki a döntetlent a magyar válogatott a Japán elleni mérkőzésen a vb középdöntőjében.

A Nélküled útja a panteonig.

Az Országgyűlés elnöke a Patriótának adott interjút.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.