Oravecz Imre Heves megyében, Szajlán született, édesapja gépkocsivezető volt, édesanyja pedig kevéske földjüket művelte. Oravecz 1962 és 1967 között az akkori Kossuth Lajos Tudományegyetemen (ma: Debreceni Egyetem) magyar–német szakon tanult, a diploma megszerzése után Budapestre költözött, ahol segédmunkásként, mozi-üzemvezetőként, nevelőtanárként, az Európa Könyvkiadó titkáraként is dolgozott, majd 1970-től az MTI számára fordított. 1972-ben, egy szerelmi csalódást követően előbb Párizsba disszidált, majd Londonba utazott, onnan pedig az Egyesült Államokba vezette az útja. Iowa Cityben hónapokat töltött egy nemzetközi íróprogram tagjaként. 1973-ban hazatért, ám 1976-ban ismét az Egyesült Államokba utazott, hogy a chicagói Illinois Egyetemen nyelvészetet és kulturális antropológiát tanuljon.
A későbbiekben is kalandos út állt a költő előtt: a rendszerváltozásig megjárta az Élet és Irodalom szerkesztőségét, a német líráról oktatott a Kaliforniai Egyetemen, majd egy nyugat-berlini ösztöndíjprogramban is részt vett. A rendszerváltozást követően visszatért Magyarországra, a Pesti Hírlap és az Új Magyarország munkatársa is volt. 1995-től 2005-ben történt nyugdíjba vonulásáig Piliscsabán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen német irodalmat és amerikai őskultúrát tanított. 2001-ben visszaköltözött szülőfalujába, Szajlára.
Pályája nehezen indult: 1962-ben jelent meg első verse az Alföld folyóiratban, ám ezután egészen 1975-ig egyetlen hazai terjesztésű lap sem közölte munkáit.
Ahogy egy interjúban elmondta, költészete
teljesen elütött attól, amit mások csináltak, ez már önmagában is hátrányt jelentett. Ezenkívül ellentétes volt a szocialista realizmus doktrínájával, amelynek a jegyében publikálni lehetett.
A határon túl, az újvidéki Híd című lapban 1968-ban több versét is leközölték. Ekkor fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy verseiből kötetet is összeállíthatna, de a Szépirodalmi Kiadó visszautasította a kéziratát. Verseit végül a Költők egymás közt című antológiába válogatták be, amelyekről aztán Weöres Sándor méltatást is írt.
Oravecz Imre első kötete 1972-ben jelenhetett meg Héj címmel.
1979-ben az Egy földterület növénytakarójának változása című könyvével, valamint a Máshogy mindenki más című, gyermekversekből álló válogatáskötettel jelentkezett, később pedig az Amerikában megismert hopi indiánok kultúrájához kapcsolódva jelent meg tollából A hopik könyve. Az első nagyobb sikert az 1972. szeptember címmel megjelent, prózaverseket összefogó, egy szerelem pusztulását körüljáró kötete hozta.
Költői főművének a Halászóember. Szajla, töredékek egy faluregényhez, 1987–1997 című, 1998-ban megjelent verseskötetét tartják, amelyben szülőfaluját néprajzi alapossággal térképezte fel, és amelyért a Magyar Szépírók Társaságának díját is átvehette.
2007-ben jelent meg Ondrok gödre című faluregénye, amely a XIX. század végén Amerikába emigrált magyar vendégmunkásokról szól, és amelyről sok kritikus úgy nyilatkozott, mint a magyar paraszti sors mibenlétének eddigi legjobb korrajza. Ezen kötetének folytatását adta közre 2012-ben Kaliforniai fürj címmel, majd 2015-ben a Távozó fa versgyűjteményében dolgozta fel az öregedés tapasztalatát. Előbbiért a Szépírók Társaságának legjobb regény díját nyerte el, utóbbiért pedig Aegon-díjat kapott.
Idén 80. születésnapja alkalmából jelenik meg A megfelelő nap című verseskötete a Magvető Kiadó gondozásában.
Oravecz fordítóként angol és német nyelvről ültetett át magyarra műveket, többek közt Paul Celan, Barbara Frischmuth és Franz Xaver Kroetz írásait. Munkásságáért 2003-ban Kossuth-díjat kapott. 2006 óta a Digitális Irodalmi Akadémia tagja, 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia tagjai közé választották. 2015-ben Prima díjjal tüntették ki magyar irodalom kategóriában.