A hallgatók is üdvözölték a kormány intézkedését
A kormány állja az Erasmus-ösztöndíjak költségeit szükség esetén.
A kormány állja az Erasmus-ösztöndíjak költségeit szükség esetén.
Magyarország akár az Európai Unió bíróságához is fordulhat az ügyben.
Az SZTE nem kapott hivatalos értesítést az Európai Bizottság döntéséről.
Az egyeztetés első lépéseként azonosítani kell, hogy pontosan mi a problémája Brüsszelnek a magyar szabályozással – hangsúlyozta a miniszter.
Több hónapja az az érzésem, külön szempont minden uniós döntés meghozatalánál, hogyan lehet egyúttal jól belerúgni a magyarokba.
Navracsics Tibor levélben fordul Johannes Hahnhoz és Mariya Gabrielhez az Erasmus-támogatások ügyében.
Mellár Tamás szerint a magyar kormánynak át kell éreznie a felelősségét.
A kormány célja, hogy 2030-ra évente legalább 20 ezer magyar egyetemista szerezzen tapasztalatot külföldön tanulva.
Hazatérés vagy oroszellenesség? Nehéz helyzetbe kerültek az Európában tanuló orosz diákok.
Az elmúlt tanévekben nagyjából minden hatodik-hetedik külföldre utazó erasmusos egyetemista a nehéz körülmények között élők közül került ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Premier League új bajnoka boldog lesz, ha ez volt pályafutása utolsó megnyert versenye.
A 18 éves Molnár Dóra is csatlakozik az Amerikában készülő magyar úszókhoz.
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kerek perec megmondta, hogy nem kér az NB I gólkirályának szolgálataiból.
A tankok továbbra is létfontosságú szereplők maradnak a csatákban.
Szavai mindent borítanak.
Sokan azt hiszik, hogy az ellenfél kiiktatásának vízióját a gyakorlatnak is követnie kell.
Egyetlen út sem újul meg idén a fővárosban.
Szavai mindent borítanak.
Sokan azt hiszik, hogy az ellenfél kiiktatásának vízióját a gyakorlatnak is követnie kell.
Egyetlen út sem újul meg idén a fővárosban.
A gödöllői királyi kastélyban is bemutatják az Aranyszőnyeg című alkotást. Az eseményen egy grófi leszármazott is jelen lesz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.