Inog az amerikai világrend
A konfliktusok és szövetségek hátterében egy új, többpólusú világ körvonalazódik.
A konfliktusok és szövetségek hátterében egy új, többpólusú világ körvonalazódik.

Koszovó esetében a Nyugat nem aggódott Szerbia területi integritásáért.

Belgium kierőszakolta, hogy az EU ne tegye a szankciós listára az orosz gyémántbányász óriáscéget, miközben a létszükségleteket szankcionálja.

Az e-lomok megfelelő kezelésére és az eszközök élettartamának növelésére hívja fel a figyelmet akciójával az LG.

Szánthó Miklós beszéde a római Európa, identitás, szabadság című konferencián.

Az Egyesült Államok egyedül már nem tud Kínával versenyezni, ezért kell Európát gazdaságilag Amerika alá rendelni.

Európai Unió külügyi szolgálata felszólította Moszkvát, hogy haladéktalanul vonja ki csapatait Ukrajna egész területéről.

Az európai űrpolitika eredményeiről és jövőjéről szervez nemzetközi konferenciát az NKE EJKK Világűrjog és -Politika Kutatóintézet október 13-án.

Az Európai Unió képes lenne aláásni Olaszországban a demokráciát a jobboldali koalíció győzelme után.

A német és francia rendőri vezetők attól tartanak, hogy utcai zavargások, erőszakos tüntetések, fosztogatások kezdődhetnek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidelitas Ruszin-Szendi Romulusz kijelentései miatt indított petíciót.

Nagy Attila Tibor erős gyomrost adott a Tisza elnökének.

Néhány fontos szempontot célszerű figyelembe venni.

A számok világosan mutatják, ki iránt érdeklődik valójában a magyar nyilvánosság: szerda estére már 648 ezer nézőt vonzott az ATV-s Orbán interjú a YouTube-on.

Donald Trump rábólintott a megállapodásra, a szenátus pedig már meg is szavazta.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója szerint a helyzet különösen aggasztó.

Az amerikai elnök levélben fordult Jichák Hercog izraeli államfőhöz.

A kiszámíthatóbb gazdasági környezet és az új lehetőségek dinamizálják a növekedést.

Elég csak felütni a történelemkönyvet, s látjuk, a baloldal mindig az irigységre épített. És épít. Itt is.

Több magyar válogatott játékos is a veszélyzónában van a sorsdöntő mérkőzések előtt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.