Ha összehasonlítjuk Ukrajna történelmi térképét, mármint azt, miként alakultak ki Ukrajna mai országhatárai, és ránézünk egy választási térképre, mondjuk például a 2006-osra, teljesen világos lesz, hogy Ukrajna nem képvisel egy egységes nemzetet, hanem mind nyelvileg, mind érzelmileg különálló részekből áll. Ilyen különböző részeket azonban nem könnyű összetartani. Az teljesen érthető, hogy a Szovjetunióból kiszakadt Ukrajna vezetői az ország XX. századi területi gyarapodásait meg kívánják tartani, a kérdés inkább az, hogy ezt miként tehetnék meg.
A kérdés megválaszolásához a legreálisabb, vagyis a valóságban megvalósítható módon talán Leonyid Kucsma, Ukrajna 1994-ben hivatalba lépett második elnöke jutott el, amikor a beiktatási beszédében azt mondta: „Ukrajna történelmileg az euroázsiai kulturális és gazdasági tér része. Ukrajna létfontosságú nemzeti érdekei most a volt Szovjetunió e területére összpontosulnak. Hagyományos tudományos, kulturális és családi kötelékek is összekötnek bennünket a Szovjetunió egykori köztársaságaival. Meggyőződésem, hogy Ukrajna az euroázsiai gazdasági integráció egyik vezető szerepét töltheti be.”
Kucsma aláírta a barátsági, együttműködési és partnerségi szerződést Oroszországgal, és támogatta a FÁK-kal való tárgyalási fordulót. Emellett az oroszt hivatalos nyelvként ismerte el. Különleges partnerségi megállapodást írt alá a NATO-val, és felvetette a szövetségi tagság lehetőségét.
Kucsma vezetése alatt Ukrajna fegyveres erői részt vettek az iraki háborúban. Olyan külpolitikát kívánt követni, amelyet maga többvektorosnak nevezett el, és ami azt jelentette, hogy Oroszországgal, az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal is igyekezett jó kapcsolatokat kialakítani. Ezt kritikusai úgy értékelték, hogy mind a Nyugatot, mind Oroszországot a saját és oligarchái érdekében manipulálta.