Bátor , Ákos 2024. február 27.
logo
A németeknek és a franciáknak nem volt erejük az elfogadott elvek kikényszerítésére

Hogyan bővítsük a NATO-t? (4. rész)

Lóránt Károly
2022.12.13. 08:30
Hogyan bővítsük a NATO-t? (4. rész)

Ha összehasonlítjuk Ukrajna történelmi térképét, mármint azt, miként alakultak ki Ukrajna mai országhatárai, és ránézünk egy választási térképre, mondjuk például a 2006-osra, teljesen világos lesz, hogy Ukrajna nem képvisel egy egységes nemzetet, hanem mind nyelvileg, mind érzelmileg különálló részekből áll. Ilyen különböző részeket azonban nem könnyű összetartani. Az teljesen érthető, hogy a Szovjetunióból kiszakadt Ukrajna vezetői az ország XX. századi területi gyarapodá­sait meg kívánják tartani, a kérdés inkább az, hogy ezt miként tehetnék meg.

A kérdés megválaszolásához a legreálisabb, vagyis a valóságban megvalósítható módon talán Leonyid Kucsma, Ukrajna 1994-ben hivatalba lépett második elnöke jutott el, amikor a beiktatási beszédében azt mondta: „Ukrajna történelmileg az euroázsiai kulturális és gazdasági tér része. Ukrajna létfontosságú nemzeti érdekei most a volt Szovjetunió e területére összpontosulnak. Hagyományos tudományos, kulturális és családi kötelékek is összekötnek bennünket a Szovjetunió egykori köztársaságaival. Meggyőződésem, hogy Ukrajna az euroázsiai gazdasági integráció egyik vezető szerepét töltheti be.”

Kucsma aláírta a barátsági, együttműködési és partnerségi szerződést Oroszországgal, és támogatta a FÁK-kal való tárgyalási fordulót. Emellett az oroszt hivatalos nyelvként ismerte el. Különleges partnerségi megállapodást írt alá a NATO-val, és felvetette a szövetségi tagság lehetőségét.

Kucsma vezetése alatt Ukrajna fegyveres erői részt vettek az iraki háborúban. Olyan külpolitikát kívánt követni, amelyet maga többvektorosnak nevezett el, és ami azt jelentette, hogy Oroszországgal, az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal is igyekezett jó kapcsolatokat kialakítani. Ezt kritikusai úgy értékelték, hogy mind a Nyugatot, mind Oroszországot a saját és oligarchái érdekében manipulálta.

Gazdasági nehézségek és politikai botrányok nyomán Kucsma népszerűsége meggyengült, amit felismerve elutasította, hogy egy harmadik hivatali ciklusra is pályázzon. Maga helyett a 2004-es választásokon a Régiók Pártja jelöltjét, Viktor Janukovicsot támogatta, aki meg is nyerte a választásokat, ám az ellenzék és az EBESZ jelenlévő képviselői is választási csalást reklamáltak, és folyamatos tüntetésekkel el is érték, hogy az ukrán legfelsőbb bíróság megismételt választást írjon ki, amit azután Janukovics riválisa, Viktor Juscsenko nyert meg.

A választás kimenetele a Nyugatnak és Oroszországnak sem volt mindegy, hiszen Juscsenkóban a Nyugat a szövetségesét, Ukrajna nyugati integrációjának támogatóját látta, míg Janukovicsot Moszkva emberének tartották. A tüntetések mögött álló legfőbb politikai erő, Juscsenko pártja a Mi Ukrajnánk volt. A párt narancssárga jelképéről kapta a megmozdulás a „narancsos forradalom” nevét.

Hogy tulajdonképpen mit is takar a köztudatban elterjedt és nem csak Ukrajnára jellemző „narancsos forradalom”, arról az angol The Guardian egy korabeli (2004. november 26-i) cikkében a következőket írja:

„A forradalom ugyan Ukrajnáé, a kampány azonban amerikai alkotás a nyugati márkaépítés és tömegmarketing kifinomult és briliánsan kitalált gyakorlata, amelyet négy év alatt négy országban használtak fel arra, hogy megpróbálják megdönteni a kellemetlen rezsimeket. Az amerikai kormány által finanszírozott és szervezett, amerikai tanácsadó cégeket, közvélemény-kutatókat, diplomatákat, a két nagy amerikai pártot és amerikai nem kormányzati szervezeteket felvonultató kampányt Európában először 2000-ben Belgrádban alkalmazták, hogy Szlobodan Milosevicset legyőzzék az urnáknál. Richard Miles, az Egyesült Államok belgrádi nagykövete kulcsszerepet játszott ebben. Tavaly pedig, az Egyesült Államok tbiliszi nagyköveteként megismételte a trükköt Grúziában, és felkészítette Mihail Szaakasvilit arra, hogyan buktassa meg Eduard Sevardnadzét.

A művelet – a demokrácia kiépítése az urnák és a polgári engedetlenség segítségével – mára már annyira kifinomult, hogy a módszerek más népek választásainak megnyeréséhez is mintává érettek. Fülbemászó, egyszavas márkanév az, ami fontos. Ukrajnában ilyen a Pora, ami azt jelenti, hogy legfőbb ideje. A fiatal aktivisták fegyverei a matricák, festékszórók és weboldalak. A rezsimet kigúnyoló irónia és utcai komédiák rendkívül sikeresen hívták fel a közvélemény figyelmét.

A fő ügynökségek, amelyek részt vesznek ezekben az alulról szerveződő kampányokban az USA Demokrata Pártjának Nemzeti Demokrata Intézete, a Republikánus Párt Nemzetközi Republikánus Intézete, az amerikai külügyminisztérium és az USAid, valamint a Freedom House civil szervezet és a milliárdos Soros György nyílt társadalom intézete. Ukrajnában ezt a kampányt állítólag 14 millió dollárral finanszírozták.”

A 14 millió dolláros befektetés nyilván megtérült. A Juscsenko-elnökség idején az Oroszország és Ukrajna közötti kapcsolatok feszültté váltak. 2005-ben az Oroszországgal a földgázárakról folytatott vita hiányt okozott számos európai országban, Juscsenko ellenezte az orosz nyelv második államnyelvként való elfogadását. Kezdeményezésére az ukrán parlament törvényt fogadott el, amely szerint a Szovjetuniót sújtó 1932–33-as éhínség mesterségesen előidézett, az ukrán nép ellen elkövetett népirtás (holodomor) volt.

Juscsenko egyértelműen nyugati érdekeket képviselt, támogatta Ukrajna NATO-tagságát és nyugati integrációját. Ez még abban az időben történt, amikor Ukrajna lakosságának hatvan-hetven százaléka ellenezte a NATO-tagságot, és alig több mint egyötöde volt az, aki határozottan támogatta. A választási eredményekben ez meg is látszott, a 2006-os parlamenti választásokat nagy fölénnyel Janukovics Régiók Pártja mozgalma nyerte meg, úgy, hogy Juscsenko kénytelen volt Janukovicsot miniszterelnökké kinevezni.

A Kelet és Nyugat közötti ingadozásban újabb fordulatot hozott a 2010-es elnökválasztás, amikor Janukovics egyértelműen megnyerte a választásokat, és nem lehetett ellene kifogásokat felhozni, mert azt a nemzetközi megfigyelők szabadnak és tisztességesnek ítélték.

Janukovics Ukrajnát vissza akarta billenteni a középre. El nem kötelezett akart maradni, a NATO-tagság célját kizárta az ország nemzetbiztonsági stratégiájából, lehetővé tette a nemzetiségi nyelvhasználatot és, elfogadva egy orosz gazdasági ajánlatot, visszautasította az Európai Unióval kötendő társulási szerződést. Ekkor, 2013 decemberében az ellenzéki Haza nevű frakció vezetője, Arszenyij Jacenyuk tüntetést szervezett, amely az ismert (már ismertetett) eredményekhez vezetett.

A fordulat egyértelművé tette Ukrajna NATO-elkötelezettségét, a megválasztott új elnök, Pertro Porosenko ismét a nyugati integrációt helyezte előtérbe, társulási szerződést írt alá az Európai Unióval, bejelentette a NATO-val való integráció tovább folytatását. Ezt az oroszok és az orosz többségű keleti megyék sem fogadtak el, így került sor előbb a Krím oroszok általi elfoglalására, majd a két keleti megye önállósodására és az orosz–ukrán háború korai szakaszának elkezdődésére.

Franciaország és Németország akkori vezetői elég hamar felismerték, hogy ez a háború nem érdekük, és megpróbálták annak eszkalációját megakadályozni. 2014. június 6-án, a normandiai partraszállásra emlékező D napon találkoztak Franciaország, Németország, Ukrajna és Oroszország képviselői – a norman­diai négyek –, hogy megbeszéljék, milyen feltételekkel lehetne a kialakult konfliktust megoldani, ami elvezetett a minszki egyezményekhez.

Az egyezményeket azonban senki sem tartotta be, mert olyan kompromisszumokat tartalmazott, amelyek ellentétesek voltak a felek alapvető érdekeivel. Az oroszok a két autonóm megye ukrán parlamentben való képviseletével lényegében az ukrán külpolitikát akarták ellenőrizni, Ukrajna pedig vissza akarta szerezni az elveszett területek feletti ellenőrzését. Az Egyesült Államoknak nem volt érdeke, sőt ellenérdekelt volt az egyezmény betartásában, a németeknek és a franciáknak pedig nem volt erejük az elfogadott elvek kikényszerítésére.

(Folytatjuk)

A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója

Borítókép: Jens Stoltenberg (Fotó: AFP/John Thys)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.