Érdekes módon ezt most elfelejtik emlegetni, sőt egy NATO-főember nemrég még azt is kijelentette, hogy ilyen ígéret nem létezett, és ezt sokan máig így tudják, pedig 2017. december 12-én a National Security Archive at George Washington University nyilvánosságra hozta az orosz–amerikai tárgyalásokról az addig titkosított dokumentumokat. A nyilvánosságra hozott, de jó néhány helyen kitakart harminc dokumentum közül három, a National Security Archive számozása szerint az 5., a 6. és a 8. dokumentum említi ezt az ígéretet.
Az 5. számú dokumentum James Baker amerikai külügyminiszter és Mihail Gorbacsov főtitkár, illetve Eduard Sevardnadze között 1990. február 9-én a Kremlben zajlott beszélgetés átirata. Itt James Baker a következőt mondja:
Ha fenntartjuk jelenlétünket egy olyan Németországban, amely a NATO része, akkor a NATO-erők joghatósága nem terjedne ki egy centivel keletebbre. A nap végén, ha ez mindenki számára elfogadható, a két plusz négyes kontextusban folytathatnánk olyan megbeszéléseket, amelyekkel ilyen eredményt érhetnénk el.
A 6. számú dokumentum egy átirat a James Baker és Eduard Sevardnadze között folytatott beszélgetésből, ebben Baker a következőket mondja: „És az utolsó pont. A NATO az Egyesült Államok európai jelenlétét biztosító mechanizmus. Ha a NATO-t felszámolják, nem lesz ilyen mechanizmus Európában. Megértjük, hogy nemcsak a Szovjetunió, hanem más európai országok számára is fontosak a garanciák arra, hogy ha az Egyesült Államok a NATO keretein belül megtartja németországi jelenlétét, akkor a NATO jelenlegi katonai joghatósága egyetlen centiméterrel sem fog keleti irányba terjeszkedni. Úgy gondoljuk, hogy a »kettő+négy« mechanizmus keretében folytatott konzultációknak és megbeszéléseknek garantálniuk kell, hogy Németország egyesülése nem vezet a NATO katonai szervezetének kelet felé történő terjeszkedéséhez.”
























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!