Érdekes módon ezt most elfelejtik emlegetni, sőt egy ­NATO-főember nemrég még azt is kijelentette, hogy ilyen ígéret nem létezett, és ezt sokan máig így tudják, pedig 2017. december 12-én a National Security Archive at George Washington University nyilvánosságra hozta az orosz–amerikai tárgyalásokról az addig titkosított dokumentumokat. A nyilvánosságra hozott, de jó néhány helyen kitakart harminc dokumentum közül három, a National Security Archive számozása szerint az 5., a 6. és a 8. dokumentum említi ezt az ígéretet.

Az 5. számú dokumentum James Baker amerikai külügyminiszter és Mihail Gorbacsov főtitkár, illetve Eduard Sevardnadze között 1990. február 9-én a Kremlben zajlott beszélgetés átirata. Itt James Baker a következőt mondja: 

A 6. számú dokumentum egy átirat a James Baker és ­Eduard Sevardnadze között folytatott beszélgetésből, ebben Baker a következőket mondja: „És az utolsó pont. A NATO az Egyesült Államok európai jelenlétét biztosító mechanizmus. Ha a NATO-t felszámolják, nem lesz ilyen mechanizmus Európában. Megértjük, hogy nemcsak a Szovjetunió, hanem más euró­pai országok számára is fontosak a garanciák arra, hogy ha az Egyesült Államok a NATO keretein belül megtartja németországi jelenlétét, akkor a NATO jelenlegi katonai joghatósága egyetlen centiméterrel sem fog keleti irányba terjeszkedni. Úgy gondoljuk, hogy a »kettő+négy« mechanizmus keretében folytatott konzultációknak és megbeszéléseknek garantálniuk kell, hogy Németország egyesülése nem vezet a NATO katonai szervezetének kelet felé történő terjeszkedéséhez.”

Végül a 8. számú, 1990. február 10-én kelt dokumentumban Baker tájékoztatja a német kancellárt, Helmut Kohlt a Gorbacsovval folytatott előző napi tárgyalásáról: „Aztán feltettem neki a következő kérdést. Jobban szeretné, ha az egyesült Németország a NATO-n kívül, önállóan és amerikai erők nélkül létezne vagy jobban szeretné, ha az egyesült Németország a ­NATO-hoz lenne kötve, és biztosítékot kapna arra, hogy a NATO joghatósága egy centimétert sem mozdul el kelet felé a jelenlegi pozíciójától? Azt válaszolta, hogy a szovjet vezetés minden ilyen lehetőségen komolyan elgondolkodik, és hamarosan egyfajta szeminárium keretében megvitatja azokat. Majd hozzátette: »Természetesen a NATO övezetének bármilyen kiterjesztése elfogadhatatlan lenne.«” Az igaz, hogy ezt végül nem foglalták írásba, de az egyesített Németország NATO tagságának egyértelműen ez volt szovjet részről a feltétele.

A Szovjetunió szétesését felismerve sok amerikai politikaformáló úgy gondolta, hogy Amerika maradt az egyetlen szuperhatalom, és ezt a pozícióját, az egypólusú világrendet szilárdan biztosítania kell. És a gépezet beindult. 1994 januárjában létrehozták a NATO békepartnerséget, amelynek keretében a volt szocialista tábor egyes országai fokozatosan a NATO hatáskörébe kerültek. Ezt a terjeszkedést szorgalmazta Zbigniew Brzezinski abban a kis tanulmányában, amit címként megidéztünk, és amely tanulmány az amerikai külpolitika szócsövében, a Foreign Affairsben jelent meg az 1995. januári–februári számban.

Azok az orosz vezetők, a „Nyugat-barátok”, akikkel konstruktívan meg lehetne vitatni a NATO bővítésére vonatkozó világos nyugati tervet, egyre inkább teret vesztenek az orosz politikában –írta Brzezinski. Az oroszok valóban egyre inkább tiltakoztak, még azok is, akiket Brzezinski Nyugat-barátoknak minősített. Ezért azután Brezinski azt javasolta, hogy a NATO nyilvánítsa ki a tagság kritériumait, vagyis azt, hogy bárki tagja lehet a NATO-nak, aki a kritériu­mokat teljesíti, akár Oroszország is. Brzezinski úgy gondolta, hogy ezzel véget lehetne vetni a NATO bővítéséről szóló vitáknak, miközben Oroszországnak nem lenne joga megvétózni a NATO bővítését. Megjegyezte, hogy sem a szövetség, sem a leendő új tagok nem néznek szembe semmilyen közvetlen orosz katonai fenyegetéssel, ezért a NATO bővítését nem szabadna az oroszellenes hisztéria felkorbácsolásával ösztönözni, ami végül önbeteljesítő jóslattá válhat, hanem egy történelmileg konstruktív folyamat részeként kell bemutatni, amely egy biztonságos, stabil és valóban európai Európa kialakítását célozza.

Az Oroszországgal fenntartott kapcsolatokra kettős stratégiát javasol. Egyrészt egy hivatalos szerződést a globális biztonsági együttműködésről a NATO és az Orosz Föderáció között, másrészt egy új biztonsági konzultációs mechanizmust az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencián belül. Ennek keretében viszont Oroszországnak el kellene fogadnia a NATO bővítését. Valójában ez az ajánlat Oroszországnak egy másodhegedűsi szerepet szánt, Brzezinski a két évvel később írott könyvében, A nagy sakktáblában be is vallja, hogy az amerikai vezetés az ilyen elképzelésekkel inkább csak áltatta Oroszországot, hiszen sohasem gondolták komolyan, hogy Oroszországnak érdemi beleszólást engednek a NATO ügyeibe.

(Folytatása következik)

A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója

Borítókép: illusztráció (MTI/EPA/Leszek Szymanski)