Nem tartott sokáig Vlagyimir Putyin orosz elnök szeptember végi ígérete, hogy az annektált területek lakosai örökké orosz állampolgárok maradnak. Másfél hónap sem telt el, és az egyetlen elfoglalt megyeszékhelyet, a jelképesen és stratégiailag is kulcsfontosságú Herszont máris szinte puskalövés nélkül adták fel. A közösségi médiába feltöltött megannyi felvétel tanúsága szerint a civilek az elrejtett ukrán nemzeti színekben, óriási üdvrivalgással, könnyek között ünnepelték a felszabadító hadsereget. Már persze azok, akik maradtak; korábban az oroszok több tízezer polgári lakost „evakuáltak” a Dnyeper bal partjára.
Habár korábban még Kijev is óvatosan kezelte az orosz visszavonulás hírét, és nem zárták ki a csapda lehetőségét, a hét végére a megye több mint hetven települését visszafoglalták, különleges egységeik pedig benyomultak Herszon belvárosába és kitűzték az ukrán lobogót. Úgy tűnik, az oroszok meglepően gyorsan, lényegében néhány nap alatt feladták állásaikat, aminek ékes bizonyítéka, hogy a Dnyeperen átívelő hidakat, köztük az Antonov hidat – melyet korábban az ukránok is hevesen támadtak – is felrobbantották maguk mögött.
A legtöbben már inkább azt találgatják, milyen stratégiai és politikai következményei lehetnek Herszon visszafoglalásának. Mint arra például Ben Hodges, az Egyesült Államok haderejének korábbi európai parancsnoka rámutatott,
mostantól az összes megszállt terület az amerikai HIMARS rakétavető rendszer hatósugarában van, ha pedig az ukránok megkapnák hozzá a nagyobb hatótávú rakétákat – jelenleg csak körülbelül 80 kilométerre tudnak ellőni –, akár a Krím félszigetet is elérnék.
A tábornok talán kissé előreszaladt, hiszen Washington egyelőre nem mutatta jelét effajta szándékának, illetve a kevés rendelkezésre álló HIMARS kiváló stratégiai célpontok, mint például az utánpótlásvonalak, parancsnoki központok támadására, de aligha elég teljes védelmi vonalak feltörésére.
Az viszont kétségtelen, hogy a háború újabb szakasza következhet, hiszen ezután Moszkva a déli fronton elbúcsúzhat bármiféle offenzívától, Odessza meghódításától, a fekete-tengeri kijárat elzárásától. Ehelyett inkább védelemre rendezkedhetnek be, amelyben céljuk legfeljebb az lehet, hogy biztosítsák a Krím félsziget vízellátását.
Tartja magát az a hivatalosan sehol meg nem erősített elképzelés is, hogy a herszoni kivonulás mögött háttéralku állhat.
Azzal érvelnek, hogy gyanús az orosz visszavonulás gyorsasága, hogy az ukránok meg sem próbálták támadni közben az ellenséget – bár nem biztos, hogy erre lett volna megfelelő képességük –, hogy nem tartottak az aknamezőktől, és hogy a Dnyeper akár egy jövőbeli természetes határként is működhetne. Igor Girkin (katonai nevén Sztrelkov), aki rövid ideig a „Donyecki Népköztársaság” hadügyminisztere volt, az utóbbi időben szokatlanul kritikus katonai szakértőként működik, egyenesen azt állította, hogy Kijev, Washington és Párizs jóváhagyásával nemrégiben egy béketerv érkezett Moszkvába.
Ebben az áll, hogy:
- az elfoglalt ukrán területek a Krím kivételével visszatérnek Ukrajnához, a békét nemzetközi megfigyelők ellenőriznék;
- a Krím félsziget hét évig Oroszországnál marad, addig ügyét nem bolygatják. Viszont a területéről kivonják a nehézfegyverzetet, és csak a rendőrség és határőrség lehetne felfegyverezve;
- az orosz fekete-tengeri flotta is elhagyja Szevasztopolt;
- Ukrajna vállalná a semlegességet, és hogy nem csatlakozhat a NATO-hoz;
- Oroszország nem avatkozik bele az oroszbarát moldovai szakadár terület, a Dnyeszter Menti Köztársaság ügyeibe;
- cserébe az orosz elit biztonsági garanciákat kapna, és visszavonnák a szankciók egy részét.
A bejegyzésben hozzáteszi, hogy szerinte 2023 márciusa és júniusa között el is fogadhatják a tervet, amely azonban aligha lehetséges Vlagyimir Putyinnal, ezért javában harcolnak a Kremlben, hogy ki lehetne utódja.
Habár a lista egy oroszbarát donyeckitől érkezett, mintha ukrán vágyak vezérelték volna.
Herszon feladásával ugyan Moszkva bizonyította, hogy még saját alkotmányát sem veszi feltétlenül komolyan, egy ilyen alku lényegében teljes vereséget jelentene, amit a katonai-gazdasági helyzet sem indokol. Sőt még az sem világos, hogy az ukránok miért ülnének éppen most tárgyalóasztalhoz.
Joggal bízhatnak ugyanis abban, hogy akár a csatatéren is a javukra dönthetik el a háborút, hiszen most inkább ők vannak lendületben: a márciusi állapotokhoz képest az elveszített területek felét már visszaszerezték, miközben, mint fentebb írtuk, az oroszok déli offenzívája csődöt mondott, a donyecki-luhanszki is kifulladt, fél év alatt 30-40 kilométert ha haladt.
Magyarázat lehet, hogy több forrás azt állította, nyugati nyomás nehezedik Kijevre, hogy ne zárkózzon el teljesen a béketárgyalásoktól.
Moszkva nemrégiben hangsúlyozta, eltökélt abban, hogy elérje a „különleges katonai művelet” – egyébként konkrétan soha meg nem határozott – céljait és ezeket akár tárgyalások segítségével is el lehetne érni, de az ukránok álláspontja miatt ez nem járható út. Reményt inkább esetleg a török közvetítés jelenthet, Recep Tayyip Erdogan éppen a hét végén szögezte le, hogy a Nyugat provokációja ellenére Törökország elkötelezett az ukrán–orosz béketárgyalások mellett.
A Nyugat, és benne kifejezetten az Egyesült Államok szemmel láthatóan véget nem érő támadást indított Oroszország ellen
– idézte az MTI a török elnököt. Hozzátette, céljuk, hogy a gabonafolyosó mintájára létrehozzanak egy „békefolyosót”.
Borítókép: Herszon oroszoktól való visszavételét ünneplik ukránok a dél-ukrajnai Odesszában 2022. november 12-én. Előző nap az orosz fegyveres erők befejezték egységeik visszavonását Herszon városából és átcsoportosítását a Dnyeper folyó bal partjára (Fotó: MTI/EPA)
