Antonio Tajani nem zárta ki az Európai Néppárt és az Európai Konzervatívok és Reformerek közötti szövetséget
Az olasz miniszterelnök-helyettes elutasította Olaszország részvételét bármilyen beavatkozásban az ukrajnai harctéren.
Az olasz miniszterelnök-helyettes elutasította Olaszország részvételét bármilyen beavatkozásban az ukrajnai harctéren.

Érvelésük szerint a magyar jogállamiság állandó megkérdőjelezése csupán kifogás, az ellenségeskedés azonban veszélyes.

Meloni újra üzent a brüsszeli támadásokra és a nemzetközi közösség bizalmatlanságaira.

A luxembourgi bíróság bizonyosan zöld jelzést ad a jogállamisági rendeletnek – az ECR lengyel társelnöke többek között erről beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjúban.

Lucio Malan szerint a Fidesznek a Giorgia Meloni vezette Konzervatívok és Reformerek EP-frakció soraiban lenne a helye.

– Ne feledjük, Donald Tusk 2014-ben Brüsszelért hagyta el Varsót – fogalmazott a lapunknak adott interjújában Zdzisław Krasnodębski.

A Fidesz külkapcsolatokért felelős alelnöke elmondta, pártjuk egyelőre élvezi a nagyobb mozgásteret és szabadságot jelentő függetlenséget.

– Az európai jobboldalnak össze kell tartania, egyszerűen nincs más választásunk – vélekedik Dominik Tarczyński.

A történész szerint az Európai Néppárt számos tagjának mára semmi köze a konzervatív világképhez, a Fidesz távozása pedig más pártokban is elindíthatja az öntudatra ébredés folyamatát.

Az olasz jobboldal egyik vezéralakja tárt karokkal várja a Fideszt, ha az elhagyná az Európai Néppártot.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

A politikus vitára is kihívta a Tisza szereplőit, és kijelentette: a rezsicsökkentést és a magyar érdekek védelmét csak a kormánypártok képviselik.

A miniszterelnök szerint a Tisza nem tud és nem is akar kimaradni abból a néppárti stratégiából, amely a vétójog eltörlését és az Európai Unió katonai szövetséggé alakítását célozza.

A Rheinmetall üres kézzel távozik.

Egy szülészetet ért légitámadás.

A francia külügyminiszter már a diplomácia felé hajlana.

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

Komoly veszélyben forgott a kora-középkori Anglia.

Uniós joggal menne szembe a Tisza Párt ígérete, ami blokkolná a forrásokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.