– Donald Tusk nemrég bejelentette, hogy visszatér a lengyel belpolitikába. Az első felmérések szerint az exminiszterelnök pártja, a Polgári Platform máris jobb népszerűségi mutatókat produkál. Van félnivalójuk a Jog és Igazságosság berkeiben?
– Meglátjuk. Tusk talán bizonyos mértékben hasznára válik a lengyelországi ellenzéknek. Abban eddig is biztos voltam, hogy képes mobilizálni egyes csoportokat. A politikában majdnem természetes jelenség, hogy az immár sok éve hatalmon lévő pártok támogatottsága csökkenni kezd. Ennek ellenére vannak olyan, egyáltalán nem mellékes szempontok, amelyek Tusk és Lengyelország kapcsolatát igencsak összetetté teszik.
Ne feledjük, ő 2014-ben Brüsszelért hagyta el Varsót.
Akkoriban még meggyőződésük volt az EU-ban, hogy jó üzenet, ha az egyik csúcsintézmény vezetését egy kelet-európai kapja meg. Mindenesetre a miniszterelnöki ciklusa eredményezte a lengyel társadalomnak azt a fajta megosztottságát, amit ma sokan a mi számlánkra írnak. 2007-ben ő és a Polgári Platform meglepetésgyőzelmet aratott Lengyelországban, a következő hét évben pedig sem az ellenzéknek, sem pedig a sajtónak nem mutatott kegyelmet. Személyes meggyőződésem, hogy Tusk egy romboló politikus.
– Most viszont Brüsszelt hagyja el Varsóért. Ennek lehet pozitív üzenete otthon?
– Ma már korántsem annyira pozitív az unió megítélése Lengyelországban, mint akkoriban volt. Amikor Tuskot megválasztották miniszterelnöknek, épp kezdtek látszani a lengyel EU-tagság előnyei. Sorra jöttek az EU támogatta projektek, autópályák épültek az országban. Ez ideig-óráig kétségkívül segítette a dolgát. Ma már más a helyzet. Vele kapcsolatban azt is összetett jelenségnek tartom, hogy
mindig látványosan közel állt Németországhoz. Tusk a szeme sarkából állandóan Berlint figyeli.
Ez önmagában nem rossz dolog, de érdemes összevetni azzal, hogy lengyel miniszterelnökként egyetlen olyan beszéde sem volt, ami a lengyel történelemre vagy kultúrára reflektált volna. Emmanuel Macron mondja a „francia kultúra” kifejezés helyett, hogy „kultúra Franciaországban”. Na, ehhez tudnám hasonlítani Tusk retorikáját. Magyarországon nem biztos, hogy hallottak róla, de volt egy Lengyelországban nagy visszhangot kapott cikke, amiben egyenesen abnormálisnak nevezte a lengyel identitást, a lengyelséget. A patrióta, romantikus Lengyelország-kép helyett elitista és liberális, a nagyvárosok igényeire szabott politikát csinál. Most is az az üzenete, hogy ő a „szeretet politikáját” űzi velünk, a „gonosz” kormánypárttal szemben.
Ez egyfajta posztpolitka. Meglátjuk, mire megy vele.
