3°C Barbara , Borbála 2022. december 4. 
– Donald Tusk nemrég bejelentette, hogy visszatér a lengyel belpolitikába. Az első felmérések szerint az exminiszterelnök pártja, a Polgári Platform máris jobb népszerűségi mutatókat produkál. Van félnivalójuk a Jog és Igazságosság berkeiben?
– Meglátjuk. Tusk talán bizonyos mértékben hasznára válik a lengyelországi ellenzéknek. Abban eddig is biztos voltam, hogy képes mobilizálni egyes csoportokat. A politikában majdnem természetes jelenség, hogy az immár sok éve hatalmon lévő pártok támogatottsága csökkenni kezd. Ennek ellenére vannak olyan, egyáltalán nem mellékes szempontok, amelyek Tusk és Lengyelország kapcsolatát igencsak összetetté teszik.
Ne feledjük, ő 2014-ben Brüsszelért hagyta el Varsót.
Akkoriban még meggyőződésük volt az EU-ban, hogy jó üzenet, ha az egyik csúcsintézmény vezetését egy kelet-európai kapja meg. Mindenesetre a miniszterelnöki ciklusa eredményezte a lengyel társadalomnak azt a fajta megosztottságát, amit ma sokan a mi számlánkra írnak. 2007-ben ő és a Polgári Platform meglepetésgyőzelmet aratott Lengyelországban, a következő hét évben pedig sem az ellenzéknek, sem pedig a sajtónak nem mutatott kegyelmet. Személyes meggyőződésem, hogy Tusk egy romboló politikus.
– Most viszont Brüsszelt hagyja el Varsóért. Ennek lehet pozitív üzenete otthon?
– Ma már korántsem annyira pozitív az unió megítélése Lengyelországban, mint akkoriban volt. Amikor Tuskot megválasztották miniszterelnöknek, épp kezdtek látszani a lengyel EU-tagság előnyei. Sorra jöttek az EU támogatta projektek, autópályák épültek az országban. Ez ideig-óráig kétségkívül segítette a dolgát. Ma már más a helyzet. Vele kapcsolatban azt is összetett jelenségnek tartom, hogy
mindig látványosan közel állt Németországhoz. Tusk a szeme sarkából állandóan Berlint figyeli.
Ez önmagában nem rossz dolog, de érdemes összevetni azzal, hogy lengyel miniszterelnökként egyetlen olyan beszéde sem volt, ami a lengyel történelemre vagy kultúrára reflektált volna. Emmanuel Macron mondja a „francia kultúra” kifejezés helyett, hogy „kultúra Franciaországban”. Na, ehhez tudnám hasonlítani Tusk retorikáját. Magyarországon nem biztos, hogy hallottak róla, de volt egy Lengyelországban nagy visszhangot kapott cikke, amiben egyenesen abnormálisnak nevezte a lengyel identitást, a lengyelséget. A patrióta, romantikus Lengyelország-kép helyett elitista és liberális, a nagyvárosok igényeire szabott politikát csinál. Most is az az üzenete, hogy ő a „szeretet politikáját” űzi velünk, a „gonosz” kormánypárttal szemben.
Ez egyfajta posztpolitka. Meglátjuk, mire megy vele.
– Az európai jobboldalon, például az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) soraiban profitálhatnak belőle, hogy Tusk elhagyja az Európai Néppártot?
– Kétségkívül az Európai Néppárt meggyengülése is hozzájárult a döntéséhez. Ugyanazt csinálta az EPP élén, amit Lengyelországban: megosztottságot teremtett. A Fidesz távozásához például egyértelműen hozzájárult. Egyébként mindez az európai tanácsi elnökségére is igaz volt: Donald Tusknak a brexitkor nagyon sok olyan megnyilvánulása volt, ami még inkább elidegenítette a briteket az EU-tól. Visszatérve a kérdésére,
nem tudom egyértelműen megmondani, hogy a néppárt identitásválsága jó-e az ECR-nek.
Mi is kihívásokkal teli időszak előtt állunk, hiszen a brexit előtt az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciója voltunk. Most törekednünk kell rá, hogy minél szélesebb jobboldali szövetséget alakítsunk Európában. Az a véleményem, hogy ebben pedig az EPP konzervatív szárnyával is számolnunk kellene. Egyébként Tusk néppárti távozása csak egy dolog. Az EPP-ben ettől még jelentős marad a liberális arculat:
hallgatom Manfred Webert az Európai Parlamentben, és sokszor akár Guy Verhofstadt is beszélhetne helyette.
Megértem a konzervatív néppárti kollégák frusztráltságát. Manapság egyébként sokszor eszembe jut, amikor a 2014-es parlamenti ciklus elején beszélgettem egy fideszes kollégával a parlamentben. Megörült, amikor mondtam neki, hogy lengyel konzervatív vagyok. Tévedés történt, azt hitte, hogy a Polgári Platform színeiben politizálok, s párttársak vagyunk az EPP-ben. 2014-ben még Magyarországon is elhitték, hogy a PO konzervatív. Ez volt Donald Tusk mítosza.
– Nemrég tizenhat európai jobboldali párt, köztük a Fidesz és a Jog és Igazságosság adtak ki közös nyilatkozatot Európa jövőjéről. Mi következik ebből?
– Nem volt egyszerű eljutni a nyilatkozatig, egy folyamat elején vagyunk. Lengyelországban egyesek máris támadnak minket, mert „Putyin barátaival”, „szélsőségekkel” írtunk alá közös dokumentumot. Ezek viszont szép lassan elcsépelt érvekké válnak. Azt gondolom, a lényeg abban rejlik, hogy mindenki által osztható értékalapot találjunk. Ilyen a szuverenitás és a nemzeti hatáskörök védelme, az uniós alapszerződések jelenlegi kereteinek tisztelete, s Európa keresztény örökségének oltalmazása. Ezekben kell egyetértenünk.
Egyedül sem Magyarország, sem Lengyelország nem képes Európa védelmére, az én nézetemben ez következik a nyilatkozatból.
Más kérdés, hogy a politikai számításoknak is mindig jut szerep. Ha például a francia Nemzeti Tömörülés hamarabb aláírja a nyilatkozatot, lehetséges, hogy jobb eredményt mutatnak fel a franciaországi regionális választásokon. Számomra egyértelmű, hogy az európai jobboldalon több bátorságra van szükség. Ennek szellemében kell készülnünk a 2024-es európai parlamenti választásokra.
– Ezek szerint előbb ne számítsunk együttműködésre?
– Sok forgatókönyv van az asztalon, az év végén félidős választások jönnek az EP-ben. Nem tudok kizárni egyetlen lehetőséget sem. Ha engem kérdez, én amellett lennék, hogy bővítsük az ECR-t. Hallom, hogy már most megy a szóbeszéd az Európai Parlamentben. Ugyanez volt a helyzet egyébként a 2019-es választásokkor, de akkor a Greta Thunberg-hatás nagyon erős volt, Nyugaton a liberálisok és a zöldek jócskán megerősödtek. Érdekes kérdés az is, hogy mi ma a „konzervatív”?
Olyan dolgok védelmére kell kelnünk, amelyek pár évtizede még magától értetődők voltak.
Hogy csak pár példát mondjak: a család az apa, az anya és a gyermek egysége. Vagy: az Európai Unió alapját a tagállamok jelentik. Nem is olyan régen ezek olyan alapvetések voltak, amiket még a liberálisok sem kérdőjeleztek meg. Mi tehát nem a kőkorszakba akarjuk visszavezetni Európát, hanem a józan ész útjára.
