Örömhírt jelentett be a Fradi csapatkapitánya
A vállsérülése miatt műtéten átesett Kovacsics Anikó visszatérése a gyermekáldás miatt későbbre tolódik.
A vállsérülése miatt műtéten átesett Kovacsics Anikó visszatérése a gyermekáldás miatt későbbre tolódik.

A Mmaee testvérek Marokkóját a végső győzelemre is esélyesnek tartják, mert remek teljesítményt nyújt.

Baranyi Krisztina polgármester helyetteseit díjazná magasabb összeggel, míg a képviselők saját illetményüket emelnék.

Az ETO 66 mérkőzésből álló, 2018 januárja óta tartó veretlenségi sorozattal büszkélkedhet a BL-ben.

Sztanyiszlav Csercseszov nehéz körülmények között kezdhette meg a munkát a Fradinál.

Hajnal Tamás szerint Csercseszov szerződtetésére még a nemzetközi futballban is felkapták a fejüket.

A Ferencváros vezetőedzője az első sajtótájékoztatóján nyíltan és olykor szellemesen fogalmazott.

Kedden megkezdi a tavaszi felkészülését a bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapata.

„A baloldali kormányok esetén a Fradi mindig csődben volt. Kivétel nélkül” – idézte fel évértékelőjén a Ferencvárosi Torna Club elnöke.

Az Európa-bajnokságon hősök lettek a magyar játékosok, de utána lerombolták, amit felépítettek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tiszából kiugrott szakértő szerint a tiszások többsége alkalmatlannak tartja Magyar Pétert miniszterelnöknek.

Egyre több a kampány, de kormányozni is kell – adott helyzetjelentést a Harcosok Klubjának a miniszterelnök.

Az ónos eső miatt rengeteg a baleset.

Részletek hamarosan – jelezte a kormányfő.

Több mint száz olasz rendőr sérült meg.

Az orosz–ukrán háború negyedik évfordulójára szervezik a megmozdulást.

Egyre több a panasz Von der Leyenre, az Európai Néppárt elnöke támadásba lendült.

Mutatjuk, melyik papírok szállították a legnagyobb hozamot.

A magyar külügyminiszter beszédében szót emelt a világ ismételt blokkosodása ellen is.

A jelenet meghódította a közösségi médiát szerte a világon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.