– Ne feledjük, tizenegy esztendő után lett ismét bajnok a Ferencváros!
– Persze, ez sokat számított! Tizenegy szűk esztendő után már ideje volt az aranyéremnek. A tavaszi tizenöt fordulóból még a kétpontos rendszerben tizenhármat megnyertünk és két döntetlenünk volt. A Vác ott lihegett a nyakunkon, ezzel kapcsolatban van egy történetem: a Vác bajnokiján bemondták, hogy Diósgyőr—FTC 2-0 – aztán persze helyesbítettek. Utaztunk a válogatott edzőtáborába, a váciak kapusa, Koszta is kerettag volt. Mi, fradisták kérdeztük tőle: „Te, Jani, milyen volt egy-két percig bajnoknak lenni?” Kiabálva kergetett minket a folyosón. Na, akkor labda nélkül is gyorsan futottam…
– Ha azt mondom, Nyilasi Tibor…
– …én azt, hogy a második apám. Amikor 1990 és 1994 között először volt edzőm, bajnoki aranyérmet és három alkalommal Magyar Kupát nyertünk, de ezek csupán számok. Mert amikor a Portótól kölcsönben visszajöttem egy idényre a Fradiba, miatta jöttem. Nem is azért vagyok neki hálás, hogy már az elejétől kezdő lehettem, hanem mert bízott bennem. Egy labdarúgónak talán ez a legfontosabb. A másik egy szakmai dolog: kiszúrta, hogy az emberfogás mellett van energiám a támadásépítésre. Biztatott, merjek vállalkozni, a második idényemtől már középpályás voltam.
– Sárosi György 646 meccses klubrekordját megdöntve, az 1974-ben átadott Üllői úti stadiont és néhány futballistát búcsúztató gálával együtt 649 alkalommal lépett pályára a Ferencvárosban. Mit jelent ez önnek?
– Mindent! Mindenem a Fradi!
A teljes interjú a Nemzeti Sport honlapján jelent meg.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!