Rebrov utódja vonattal indult el a Fradi edzőtáborába
Az NB I dobogós csapatai már javában készülnek az új szezonra, a többi NB I-es klub nem kapkod.
Az NB I dobogós csapatai már javában készülnek az új szezonra, a többi NB I-es klub nem kapkod.

Peter Stöger a Kisvárda ellen vezeti először a Ferencvárost NB I-es bajnoki mérkőzésen.

Ha az FTC túljut az előselejtező győztesén, akkor a Zalgiris Vilniusszal vagy a Linfielddel találkozhat július végén.

A Fradi klubrekordere szerint öt éve sem vártuk a bravúrt a portugálok ellen, akár idén is meglephetjük Ronaldóékat.

A Fradi még az Európa-bajnokság alatt elkezdi szereplését a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Reggel kilenc óra előtt támadás érte a kormánypárt ferencvárosi irodáját.

Lehet, hogy mindössze tizenhárom percig tartott Olekszander Zubkov számára az Európa-bajnokság?

Két NB I-es klub is ott van az Európa-bajnokságra a legtöbb labdarúgót adó klubok toplistáján.

A Ferencváros osztrák trénere kijelentette, az igazolásoknál mindig a vezetőedzőé a végső felelősség.

Az utcanévtáblák ügye újfent megerősíti az ellenzék és sajtójának az aljasságát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzeti érzelműek vannak többen.

Mutatjuk, mire számíthat kedd estétől szerda délelőttig.

Konvergenciaprogramnak hívják, ami egészen 2035-ig megvalósítandó terveket tartalmaz.

Jelölőszervezetként regisztrálta a pártot az NVB.

Brüsszel csak meghosszabbítja az öldöklést.

A választásig nem beszélnek arról, hogy mit akarnak, hogy utána mindent lehessen.

Magyar Péter ugyanazt az utat választaná, mint Donald Tusk.

Gyertyaszentelő Boldogasszony a fény ünnepe is egyúttal.

Fókuszban a digitalizáció és a mesterséges intelligencia.

Ingyenes workshopok is várják az érdeklődőket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.