Peter Stöger: Olykor jobban élveztem a hangulatot, mint a játékot

A Ferencváros 3-1-re legyőzte a derbin az Újpestet, ám hiába indult számára nagyszerűen a találkozó, az utolsó percekig izgulnia kellett a három pontért. Peter Stöger bevallotta, ezt nem hitte volna, és az első húsz perc után nem tetszett neki a csapata. Michael Oenning, az Újpest vezetőedzője is vegyes érzelmekkel nyilatkozott, egyszerre volt csalódott és büszke is.

2021. 09. 27. 7:30
Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ferencvárosi szempontból mesésen indult a derbi: az Újpest az első negyedórában az eredményt és a létszámot tekintve is hátrányba került a Groupama Arénéban. Úgy tűnt, akár gálázhat is a címvédő, ám nem ez történt, mert a vendégek nem roppantak össze, szervezetten és bátran futballoztak. A szünetben 2-1-re vezetett a Fradi, utána az újpestieknek több helyzetük is akadt az egyenlítéshez, ám nem sokkal a lefújás előtt újabb gólt kaptak, és ezzel végképp eldőlt a három pont sorsa.

A találkozó után Peter Stöger, a Ferencváros vezetőedzője felemás érzésekkel értékelte a látottakat:

– Nagyon fontos győzelem volt, örülök a három pontnak, élveztem a meccs hangulatát, amiért köszönet jár a szurkolóknak. Jól kezdtünk, ám húsz-huszonöt perc elteltével lelassultunk, túl sok passzt vittünk a játékunkba, rossz megoldásokat választottunk. Ugyanakkor az Újpest nagyon jól futballozott egy játékossal kevesebben is. Bevallom, az első negyedóra után nem hittem volna, hogy az utolsó percekig izgulnunk kell a három pontért. Mi nem tudtunk elegendő helyzetet kidolgozni, és kettő egynél bármi megtörténhet, az ellenfél egy szögletből vagy szabadrúgásból is találhat gólt. A mi hibánk, hogy így alakult, az egész kilencven percet úgy kellett volna lejátszanunk, ahogyan futballoztunk az elején.

 

Fotó: Mirkó István

 

Peter Stögernek ez volt az első derbije Magyarországon, és amikor erről kérdezték, ezt felelte:

– Különleges meccs volt, de ezt tudtam előre, mert három napja a klubban mindenki csak erről beszélt. Az atmoszféra pedig tényleg csodálatos, olykor jobban élveztem a hangulatot, mint a játékot.

A Ferencváros egy mérkőzést már lejátszott az Európa-ligában, tehát beverekedte magát egy rangos sorozat csoportkörébe, szerdán legyőzte a Mol Fehérvárt, szombaton az Újpestet, és Peter Stöger összességében elégedett mindennel, csak a derbi után volt hiányérzete.

– Csak azért érzek magamban elégedetlenséget, mert a jó kezdés után nem azt játszottuk, amit kellett volna, de amúgy minden rendben van. Új edző vagyok, sok új játékos érkezett, idő kell ahhoz, hogy minden teljesen sínre kerüljön. Szerencsére egyre több játékos érkezik vissza a sérüléséből, és a bővebb keretnek köszönhetően a taktikai repertoárunk is bővülhet.

 

Fotó: Mirkó István

 

Ha Peter Stöger felemás érzésekkel értékelt, akkor ez fokozottan elmondható az Újpest vezetőedzőjéről, Michael Oenningről. Számára biztató lehetett, hogy a játékosai a rossz kezdés után nem adták meg magukat, komoly tartást árultak el magukról, ugyanakkor a csapat kikapott, és maradt az utolsó előtti helyen.

– Az utóbbi idők egyik legkiélezettebb derbijén vagyunk túl, nem is volt ez normális mérkőzés, hiszen negyedóra alatt már két szempontból is hátrányba kerültünk. Számomra nem volt tiszta szituáció a tizenegyes előtti jelenet, de a VAR ellenőrizte, megadta, ez van, majd megnézem én is. Egyetlen lehetőségünk maradt: jól kontrázni. Jött azonban a piros lap, amely előtt Diabynak óvatosabbnak kellett volna lennie. A második gól előtt sem láttam tisztán, hogy les előzte meg vagy sem, majd ezt is megnézem. Ezután senki sem hitte volna, hogy számunkra még jól alakulhat ez  a találkozó, a szépítő gól azonban bizonyította, hogy a csapatban van bátorság, tartás és eltökéltség. Így is mentünk pályára a szünet után, letámadtuk a Fradit, lettek helyzeteink, és erősödött bennünk a meggyőződés, hogy lehet keresnivalónk, ezért is hoztam be egymás után támadókat. Sajnos a helyzeteink kimaradtak, az ellenfél harmadik gólja pedig a végén már nem számított. Összességében jól játszottunk, ha így folytatjuk, hamar elkerülünk az utolsó előtti helyről, és nem lesznek kiesési gondjaink.

Arra a kérdésre, hogy melyik érzés erősebb benne, a büszkeség a most látottak vagy a szomorúság az utolsó előtti hely miatt, ezt felelte:

– Most még nem nézem a tabellát, elsősorban a teljesítmény érdekel. Csalódott vagyok, mert nem először kerültünk emberhátrányba, de nagy bennem a büszkeség is amiatt, amit ma láttam.

Szóba került Diaby kiállítása is, a mali futballistának ez volt a harmadik magyar bajnokija és a második piros lapja, ami elég érdekes statisztika.

– Az első kiállítása után hosszú büntetést kapott, négy meccsen nem játszhatott, a kupában viszont szerzett két gólt. Most buta hibát követett el, a védelemben a játék sok kockázattal jár, és a jövőben biztosan jobb döntést hoz majd. Messze van attól, hogy megvonjam tőle a bizalmamat. Nagyon tehetséges fiatalember, aki tanul az esetből, ebben biztos vagyok.


NB I, 7. forduló
Ferencváros–Újpest 3-1 (2-1), Groupama Aréna, 17 349 néző, jv.: Bogár. Gólszerző: R. Mmaee (11-esből 5.), Tokmac (43.), Uzuni (86.), illetve Tallo (45+2.). Kiállítva: Diaby (14.)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.