Bognár kontra Bognár: igaza van a bírónak, igaza van az edzőnek

A 3-1-es vendéggyőzelmet hozott Paks–Ferencváros rangadó, helyesebben utána Bognár György nyilatkozata heves indulatokat váltott ki. A hazaiak vezetőedzője keményen bírálta a mérkőzés játékvezetőjét, mondván, Bognár Tamás többször a csapata kárára tévedett. Szabó Zsolt korábbi nemzetközi játékvezető segítségével igyekeztünk lehűteni a kedélyeket.

2021. 10. 05. 6:55
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Nem kaptunk egyenlő bánásmódot. Most sem. Nem a VAR-ra gondolok, ha les, hát les, s nem is a tizenegyesre, véleményes volt, de meg lehetett adni, hanem a sárga lapokra. A videó hülyét csinált a játékvezetőből. Rendben, felülbírálta önmagát, befújta a büntetőt, de miért kellett ezek után még sárga lappal büntetni Szélpált? De még ez is elment. De hogy miért adott neki újra sárga lapot a Ferencváros harmadik gólja előtt, az felfoghatatlan. Már az is vitatható, hogy szabálytalanság történt-e, de hogy nem volt szándékos, az egészen biztos. Az első félidőben a saját fülemmel hallottam, amikor Bognár Tamás azt mondta Besicnek és Civicnek: ez volt az utolsó. Szélpálnak miért nem az utolsó volt?”

a Paks vezetőedzője meglehetősen indulatosan nyilatkozott a Ferencváros ellen hazai pályán 3-1-re elvesztett rangadó után.

Vajon igaza van-e, helyesebben mi az, amiben igaza van, igaza lehet? Szabó Zsolt korábbi nemzetközi játékvezető segítségével elemeztük a mérkőzés vitatható jeleneteit. 

Először a gólt befolyásoló három esetet, amelyek eldöntésénél Bognár Tamás játékvezető egyaránt a VAR segítségére támaszkodott.

Háromszor is besegített a VAR 

1. Az első félidő 3. percében Tokmac gólját nem adta meg a játékvezető.

– Elöljáróban érdemes leszögezni, a VAR-szobában a technikusoknak minden gólt meg kell vizsgálniuk, még ha erről a szurkolók nem is értesülnek minden alkalommal. Nehéz döntés volt, hiszen a védő és a Ferencváros gólszerzője, Tokmac nagyon szorosan helyezkedett. Én magam is úgy ítélném meg a helyzetet, hogy Tokmac kicsit belógott, tehát les volt. Amit egyébként az asszisztens jelzett is, VAR csupán ezt megerősítette, a játékvezető jól döntött – mondta Szabó Zsolt.

Ezen a ponton azt is érdemes körbejárni: mikor van les? Nos, akkor, ha a támadó gólszerzésre alkalmas bármely testrésze (tehát a keze, karja nem!) előrébb van, mint a védő bármelyik testrésze, akár a keze is! – hívta fel erre a figyelmet Szabó Zsolt.

2. A 18. percben a játékvezető érvénytelenítette a Paks gólját, mert a kis szögletnél Balogh lesen kapta vissza a labdát.

– Azt gondolom, ezen eset megítélése még az elfogult szurkolóknak is egyértelmű, kétség sem férhetett hozzá, hogy Balogh lesen volt. Ismét jól döntött a játékvezető.

3. A 46., helyesebben a 45+1. percben (az első félidő ráadásában) Bognár Tamás játékvezető előbb műesésért a Ferencváros támadójának, Tokmacnak adott sárga lapot, majd a VAR-elemzés után megváltoztatta a döntését, buktatásért 11-est ítélt, a Tokmacnak adott sárga lapot visszavonta, és Szélpált büntette sárga lappal.

– Itt is általános érvényű szabály felidézésével kell kezdeni: 11-est a VAR nem dönthet el, csak jelezheti a játékvezetőnek, nem biztos, hogy jól döntött – idézett fontos szabályt Szabó Zsolt. Láthattuk, hogy Bognár Tamás eszerint járt el, a partvonal mellett lévő monitornál személyesen győződött meg arról, hogy mi is történt. Fontos megjegyezni azt is, hogy csak 11-es esetében kell így cselekednie. Les helyzetnél, lásd az első és a második vitatott helyzetet, illetve amikor az a kérdés, hogy a szabálytalanság a 16-oson belül vagy kívül történt, a játékvezetőnek nem kell személyesen ellenőriznie az esetet. Bognár Tamás jól döntött, hogy 11-est ítélt és természetesen visszavonta a Tokmacnak adott sárga lapot.

Vitatható sárga lapok 

A fent elemzett esetek megítélésének helyességét összességében Bognár György sem vitatja. Ő elsősorban azt kifogásolja, hogy Szélpál Norbertnek nem kellett volna sárga lapot kapni, nem hogy kettőt, egyet sem. Ilyen alapon, mondta, a Ferencvárosból Besicnek és Civicnek is járt volna a második sárga lap. Ezekről is kikértük Szabó Zsolt véleményét.

1. Miután a játékvezető felülbírálta önmagát, s 11-est ítélt Tokmac buktatásáért, Szélpálnak még sárga lapot is adott.

– Hiedelem csupán, hogy a 16-oson belül megítélt buktatásért a játékvezetőnek kötelessége sárga lapot adnia. Nem így van. Ugyanúgy, mint a mezőnyben, a szabálytalanság súlyossága dönti el, hogy jár-e a sárga lap a védőnek. Bognár Tamásnak sem volt muszáj sárga lapot adni ezért a szabálytalanságért. Hogy én miként döntöttem volna? Nem akarom megkerülni a választ. Bognár Tamás adhatott ezért sárga lapot, de talán szigorúan döntött. Ugyanakkor Besic első sárgája is erős volt.

2. A 75. percben Szélpál szabálytalankodott, amiért a játékvezető ismét sárga lapot adott neki, s ezért a paksi hátvéd a kiállítás sorsára jutott. Bognár György azt is firtatta, egyáltalán szabálytalanság történt-e.

– Itt is általános érvényű szabállyal kell kezdeni. Sárga lapnál, második sárga lapnál sem kérheti a játékvezető a VAR segítségét, erre csak egyből piros lapnál van módja. Az adott esetnél a támadó belépett a védő elő, aki hátulról odarúgott neki. Járt a szabadrúgás. A sárga lapon viszont lehet vitatkozni. A játékvezetőknek szóló utasításban az szerepel, második sárga lapot csak mindenki számára látható és nyilvánvaló helyzetben adjanak. Azt gondolom, ez nem ilyen helyzet volt. 

3. Kellett-e volna Civicnek és Besicnek sárga lapot kapnia, ebben is Szabó Zsolt véleményére támaszkodunk.

– Semmi esetre sem, egyik eset sem volt olyan súlyú, amiért második sárga lapot kellett volna adni – szögezte le Szabó Zsolt.

Összességében tehát Bognár Tamáson azt lehet számon kérni, hogy Szélpál Norbert miért kapott sárga lapot.

Túl sok időt elvesz a VAR a játékból 

S van még valami, amit érdemes szóba hozni. Az első félidőben mindhárom vitatott esetnél durván három percet állt a játék. Ehhez képest Bognár Tamás hat helyet csupán három percet hosszabbított, majd a 11-es után nem volt ráadás, pedig további három percet rá lehetett volna húzni.

– Három hete egy spanyol bajnoki mérkőzést elemeztünk a tévéstúdióban, amikor a játékvezető tíz percet hosszabbított. Első hallásra megdöbbentő, de amikor vizsgáltuk az egyes jeleneket, bizony összeadódott annyi holt idő, hogy a játékvezető ennyit is ráhúzhatott a mérkőzésre. Ez alapján Bognár Tamás kétségtelenül mintha a szükségesnél hamarabb fújta volna le az első félidőt – jegyezte meg Szabó Zsolt.

Végül, a mérkőzés annyi vitatott helyzetet, játékmegszakítást hozott, hogy felmerülhet, használ-e a labdarúgásnak a VAR. Szabó Zsoltnak erről határozott véleménye van.

– Mindenképpen, hiszen a Paks–Ferencváros mérkőzés is azt mutatja, ezzel a technikai segítséggel igazságosabb lesz a játék. Igen, lehetne gyorsabb a döntéshozatal, de fontos megjegyezni, a játékvezetőkön nincs időkényszer, az a lényeg, hogy végül jól döntsenek.

A helyzet tehát a szakemberek szerint világos. Ennek ellenére előre borítékolhatjuk, hogy a VAR a jövőben is többször vitára ingerel. Amíg meg nem szokjuk.

A borítóképen: Szélpál Norbert (jobbra) megmozdulásai adtak okot a vitára
Forrás: Török Attila/Nemzeti Sport

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.