Börtönbe kerül a taksonyi láncfűrészes
A férfira emberölési kísérlet miatt, több mint 10 év letöltendő börtönbüntetést szabtak ki.
A férfira emberölési kísérlet miatt, több mint 10 év letöltendő börtönbüntetést szabtak ki.
Jogerős ítélet született a 2010-es ügyben.
A vádhatóság szerint enyhe az ítélet a kétéves szabadságvesztésről és a hárommilliós pénzbüntetésről.
Közveszéllyel fenyegetés és rongálás helyett súlyosabb bűncselekmény ügyében jár el a bíróság
Végrehajtandó fegyházbüntetést kérnek az ügyészek az unió intézményei elleni kémkedés miatt Kovács Bélára.
Az ISIS hóhéra első fokon életfogytiglanit kapott azzal, hogy harminc év múlva vizsgálható a feltételes szabadlábra helyezése.
Negyedszer tárgyalják, ezúttal perújításban, a huszonöt éve kivégzett Prisztás József gyilkosának ügyét.
A fővárosi nőgyógyász a botrány kirobbanása után vidéken folytatja praxisát, hiszen nem tiltották el a foglalkozásától.
A járványveszély első hullámában akart felrobbantani egy áruházat a fenyegetőző gyanúsított.
„Az ingatlan saját értékesítését kizáró kikötés tisztességtelenül korlátozza, hogy a fogyasztó szabadon gyakorolhassa tulajdonosi jogait” – írta a fellebbviteli főügyész.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.