Így alakul át a kormány
Több minisztériumot is érintő, fontos változások lépnek életbe januártól.
Több minisztériumot is érintő, fontos változások lépnek életbe januártól.

A pénzintézet hétfőtől a lakáshiteleket 7,89 százalék ügyleti kamat mellett folyósítja, amelyhez további kedvezményeket adhat.

Gazdasági médiatörténet jeles évfordulója Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter fővédnökségével és nyitóelőadásával.

Nagy Márton világossá tette: tartani kell az egy számjegyű inflációs célt.

Az egyeztetésen elsősorban a magyar–kínai pénzügyi kapcsolatok előmozdítása, valamint új, elsősorban zöld- és infrastrukturális együttműködési lehetőségek kerültek szóba.

„Magyarország a kínai befektetők első számú célpontjává vált Kelet-Közép-Európában.”

Folytatódik a megkezdett hazai ipar- és gazdaságpolitika – írja Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

A kis- és középvállalkozásoknak kedvező hírt Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter jelentette be.

A múlt év novemberében az ipari termelés volumene 0,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 0,8 százalékkal emelkedett.

Az Antenna Hungária 51 százalékos, míg a Corvinus Zrt. 49 százalékos közvetett tulajdont szerez a Vodafone Europe BV-től.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Donald Trump szereti a magyarokat, a háborút pedig utálja – mondta reggeli rádióinterjújában a miniszterelnök.

Nem vállalja a felelősséget tettééért Oláh József.

Orbán Viktor sikeres amerikai útja után minden második magyar a kormányoldal győzelmére számít, míg a Tisza győzelmét csak a magyarok harmada tartja valószínűnek.

Pénteken látványosan kettészakad az időjárás hazánkban.

Mindent felkutatnak a keresőcsapatok.

Európa már nem úgy ünnepel, mint hajdanán.

Papíron demokrácia, a valóságban valami egészen más.

A szövetségi kapitány nem hagyta szó nélkül a drukkerek sértegetését.

A szurkolókon szerencsére, ahogy Jerevánban, a Puskás Arénában sem múlik semmi.

Miután az ír válogatott nagy meglepetésre legyőzte Portugáliát, vasárnap Budapesten dől el minden.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.