„Nem bűnös” – vallotta Donald Trump Georgiában
Az egykori elnöknek most nem kellett személyesen megjelennie a bíróságon, beadványban vallott bűnösségének megítéléséről.
Az egykori elnöknek most nem kellett személyesen megjelennie a bíróságon, beadványban vallott bűnösségének megítéléséről.
A bíró az első tárgyalás időpontját is kitűzte, amellyel az ügyésznek, és Trumpnak sem kedvezett.
Polón és bögrén is megvásárolható Donald Trump rendőrségi nyilvántartási fotója.
Mivel Georgia államban az egykori elnököt állami vádpontokkal is meggyanúsították, elnökként sem tudna magának kegyelmet adni.
Georgiában a példátlan esőzések földcsuszamláshoz is vezettek az ország északi részében, legalább hatan meghaltak a katasztrófában.
A szendvicseket áruló cég viccelődése hatalmas botrányt okozott a közösségi médiában.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter erről a közösségi oldalán egy bejegyzésben írt.
Miután Magyarország már biztos Eb-résztvevő, Chema Rodríguez megfiatalított csapatot küldött pályára Georgia ellen.
Az ukrán külügy szerint pszichológiai és fizikai erőszakot alkalmaznak az ukrán állampolgárságú volt grúz elnök ellen.
Négy héttel ezelőtt hasonlóan szoros küzdelemben szintén a demokrata jelölt győzött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A reptér jelenleg fennakadás nélkül üzemel, járatkésés vagy törlés nincs.
Aki keres, az talál – írta közösségi oldalán a budapesti Fidesz frakcióvezetője.
A kormányfő mindenkit a békemenetre invitál.
Budapest felé egy sávon halad a forgalom.
Rossz hír a háborúpártiaknak, és jó hír mindazoknak, akik békére vágynak, hogy az amerikaiak egyáltalán nem adták fel a békecsúcs megrendezésére vonatkozó terveiket – jelentette ki Szijjártó Péter.
Az Egyesült Államokban példaként tekintenek a magyar családpolitikára, s a jelenlegi adminisztráció a családpolitikai intézkedések terén hazánknak ezen példáját követi.
Napirenden a budapesti békecsúcs – írta közösségi oldalán a külügyminiszter.
A gólpassza után be is talált a magyar válogatott csapatkapitánya, ezzel lett teljes a liverpooli gála.
Kedvcsináló videót tett közzé a frakcióvezető.
Négy vereség után a Bajnokok Ligájában öt gólt vágva javítottak az angolok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.