Több mint húsz évvel korábbi gyilkosság miatt emeltek vádat két kidobó ellen + videó
Vonatbalesetnek akarták álcázni az esetet a kecskeméti diszkónál.
Vonatbalesetnek akarták álcázni az esetet a kecskeméti diszkónál.

The migrant has committed similar crimes before, specifically singling out the elderly and children as "easy prey".

Korábban is elkövetett már hasonló bűncselekményt, kifejezetten idősekre és gyerekekre vadászott.

Nem fürdött, ápolatlanul, koszosan és büdösen fogták el a rendőrök a Bors információi szerint.

A Fáy utca környékén látták.

A Budapesten fogva tartott Bodoky Károlyt nemcsak a Döcher-gyilkossággal, hanem a dunaszerdahelyi Fontana bárban elkövetett mészárlással is összefüggésbe hozták.

Az életben maradt 22 esztendős másik áldozat eszméleténél volt, amikor a mentőhelikopter elszállította, jelenleg is kórházban ápolják.

A nyomozók nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett elkövetésével gyanúsítják a párost.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az ügy gyanúsítottja, F. János brutális kegyetlenséggel végzett 2000 májusában a bajai kisfiúval.

A Tisza Párt kiszivárgott tervei mindenkit súlyosan érintenének.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint Ukrajna katonai értelemben elvesztette a háborút.

A miskolci Spider Mentőcsoport alapítóját 67 éves korában érte a halál.

A Kreml nyilvánosságra hozta a részleteket.

Rács mögött az energiaügyi miniszterhelyettes.

Még egymilliárd eurót kértek az európai szövetségesektől.

Az emberi öregedés folyamata nem lineáris.

A rendőrség intézkedik.

Az elnök szeretné, ha a háborúpárti politikusok is részt vennének a tárgyalásokban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.