2017-ben a német fővárosban szíriai és líbiai fiatalok egy csoportja a kreuzbergi pályaudvaron két embert támadott meg és lökte az egyiket a sínek közé. A 26 éves férfi még éppen vissza tudott mászni a peronra egy érkező vonat elől. Szintén 2017-ben történt, hogy egy 16 éves marokkói migráns egy 34 éves nőt rabolt ki majd lökött a sínekre. A támadó korábban testi sértés miatt már a rendőrség látókörébe került. Néhány hónappal később egy marokkói és egy líbiai menedékkérő egy családapát lökött a sínekre és megakadályozta, hogy kimásszon a peronra. A férfi annak köszönheti az életét, hogy a mozdonyvezető gyorsan reagált és vészfékezéssel néhány méterrel azelőtt megállt, hogy tragédia történt volna.
Voltak azonban halálos áldozatokkal járó támadások is. 2019-ben egy bevándorlókból álló banda három német fiatalt lökött a vonat elé, ketten nem élték túl a tragédiát. Ezt követően Voerde településen egy 28 éves koszovói férfi egy 34 éves nőtt lökött az állomáson áthaladó vonat elé, az áldozatnak esélye sem volt a túlélésre. Az elkövető erőszakos cselekedetek miatt nem volt ismeretlen a hatóságok előtt.
A V4NA cikke kiemeli: az is gyakori, bevett szokás Nyugat-Európában, hogy a kitoloncolás helyett inkább elmegyógyintézetbe küldik a bűnöző migránsokat, mondván, hogy pszichiátriai kezelésre szorulnak. Ugyanis ha sikerül bebizonyítani egy agresszív radikális támadóról, hogy mentális betegsége miatt követte el a bűncselekményt, akkor az eredeti büntetését jelentősen enyhíteni tudják. Így kitoloncolni sem kell az országból a bevándorlókat, és a közfelháborodást is csillapítani tudja a hatóság.
Számos olyan támadás és gyilkosság történt már Nyugaton, amelyeket radikális iszlamisták követtek el, és később mentális betegséggel próbálták leplezni a bűncselekményeket.
Így kerülhette el a súlyos büntetést az a 31 éves bevándorló is, aki öt embert késelt meg egy regionális vonaton a németországi Aachen közelében. Csak a szerencsén múlt, hogy az egyik utasnak és egy szabadnapos rendőrnek sikerült lefegyvereznie az iraki migránst. De ezzel a módszerrel sikerült megakadályozni a súlyos büntetését annak a fiatal szomáliai férfinak is, aki még 2021 nyarán Würzburgban késelt halálra három nőt egy bevásárlóközpontban. Bár a tanúvallomások szerint a gyilkos bevándorló a támadás közben Allahot dicsőítette, az ügyészek szerint ez nem volt elegendő bizonyíték arra, hogy vallási hátterű indítéka volt a migránsnak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!