Kocsis Máté: Gyurcsány-világ Magyarországon többet nem lesz
A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta: megvédik a magyar családokat az elszabaduló energiaáraktól.
A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta: megvédik a magyar családokat az elszabaduló energiaáraktól.
Még annál is nagyobb volt a káosz a baloldali „összefogáson” belül, mint kívülről látszott – derül ki a Direkt36 portál írásából.
A balliberális erőtér hangadói túltolták azt a bizonyos, zuhany alatt átmosott rollert.
Nem kérünk Gyurcsányból, az EU balliberális bürokratáiból, akik ugyanolyan tehetségtelenek, mint magyar elvbarátaik.
A főpolgármester egyik első intézkedése volt az államalapító tiszteletére történő szoborállítás felfüggesztése.
Gyurcsány Ferenc célja, hogy az MSZP támogatottsága év végére öt százalék alá essen, jövőre pedig ráér ráfordulni a Momentum legyilkolására – mondta Kiszelly Zoltán.
A baloldali értékek hiánya miatt otthagyta az MSZP-t Szanyi Tibor, aki nem zárta ki egy új politikai formáció létrehozását.
Jó munkát kívánok az MSZP-nek, ennél többet nem mondok róluk többé — kommentálta hétfőn Botka László, hogy kilépett a szocialista pártból. Tóth Bertalan sajnálkozását fejezte ki a történtek miatt.
Az ügyészség indítványozta a Szegedi Törvényszéken, hogy rendelje el az eljárás folytatását Czeglédy Csaba ellen – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A magyar példa a GB News vitájában került középpontba.
A panasztevők szeretnék, hogy a rendeletet minősítsék alaptörvénybe ütközőnek.
Az Európai Néppárt vezetője úgy véli, hogy Európának határozott lépésekre van szüksége.
A baloldali párt elnöke lassan már csak magára számíthat a tiszás alternatív valóság terjesztésében.
A találkozón jelen volt Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke is.
Halálbüntetés kiszabásást szorgalmazta Donald Trump arra a férfira, aki halálra késelt egy ukrán nőt.
Magyar Péter és pártja kormányra kerülése esetén gyökeresen átalakítaná a jelenlegi szja-rendszert.
A találkozón jelen volt Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke is.
Halálbüntetés kiszabásást szorgalmazta Donald Trump arra a férfira, aki halálra késelt egy ukrán nőt.
Magyar Péter és pártja kormányra kerülése esetén gyökeresen átalakítaná a jelenlegi szja-rendszert.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.