Továbbra is a rettenetnek a küszöb alatti elemeit leszünk kénytelenek elviselni. Jól példázza mindezt, ahogy a világba szitált budapesti „főbogármester” erkölcstelenségét a balliberális média a csalódás leghalványabb jele nélkül képes volt elfogadni, ahogy szemhunyásnyi idő után váltottak egyikről a másikra. Jóllehet a hiperpasszív szélkakas összerosálta magát, de utódja, a Kanadából szalajtott ügynök a természetes kiegészítője lesz – nincs itt, kérem, semmi látnivaló. Megteheti. Karácsony bolondot csinált magából, Karácsony többé nincs. 

Ezekben a világrengető napokban elképzelem Gyurcsány Ferencet, amint lefekvés előtt az ágya szélén tesped. Gatyában van, a tévét babrálja, távirányítóval. Odakapcsol valami neki kedves kanálisra, s a látottak miatt aligha lesz idegbeteg. A rózsaszín tüllszoknyás álma új értelmezést nyer: a fakó Karácsony kibukott, jön helyette a sötét ló, aki viszont tenyérből eszik. Valljuk be, ez elég megnyugtató érzés Ferenc úrnak. A remekművét itt-ott limlomok trágyázzák, nézz oda, volt már ettől Őszöd után rosszabb is. Gyurcsány hanyatt fekszik az ágyon, lábujja bütykét megmozgatja picit, és Klára összegyűjtött műveire sandítva elfelejti Húsvét bogármester urat. Utána előveszi a hódmezővásárhelyi karrieristát, ujjára húzza a borzas kesztyűbábot. Mindjárt kitűnik, neki tökéletesen mindegy, futóbolond az illető, esetleg végletekig csigázott percember: a végszó úgysem az illető szájából fog fölharsanni. A nagy játékmester ledől, álmában ezekkel a sületlen figurákkal sakkozik tovább.

Valaki meglepődött? Kötve hiszem.

Borítókép: MTI/Illyés Tibor